tenisz

2021.09.20. 13:20

Két magyar is beelőzte Babost a világranglistán

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is megelőzte Babos Tímeát a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.

A sérülés miatt július közepe óta nem versenyző Babos már csak a 147. helyen áll. Az elmúlt hónapokban kisebb tornákon rendre jól teljesítő, az amerikai nyílt bajnokságon pedig főtáblára jutott

Gálfi 13, a hasonlóan jól szereplő Udvardy pedig 18 pozíciót lépett előre, így előbbi a 125., utóbbi a 143. helyen áll.

Babos 2013. május 13-án megelőzte Czink Melindát, azóta minden héten ő volt a legjobb magyar a WTA-rangsorban.

A 23 éves Gálfi azzal ugrott a 138. helyről a 125-ödikre, hogy vasárnap döntőt vívott egy valenciai, 80 ezer dollár összdíjazású ITF-tornán. A fináléban attól az olasz Martina Trevisantól (66.) kapott ki 4:6, 6:4, 6:0-ra, aki az előző héten a karlsruhei negyeddöntőben is legyőzte őt.

„Ez a meccs teljesen más volt a németországihoz képest, hiszen egy döntőről beszélünk” – nyilatkozta a balatonfüredi játékos.

„Nagyon színvonalas mérkőzést játszottunk, a harmadik szettben sajnos túl jó volt Martina, kicsit olyan érzésem volt, mintha a fallal játszanék, mert egyáltalán nem hibázott. De tanulunk és megyünk tovább!”

Ami az idei áttörést illeti, Gálfi felidézte, hogy komoly hátsérüléssel kezdte az évet, és emiatt nem is versenyezhetett az első négy hónapban.

„Utána csak örültem, hogy tudok játszani, viszonylag fájdalommentesen. Amikor jöttek az első megnyert meccsek, akkor tűztem ki célul a top 150-et az év végére. Most ezt túl is teljesítettem” – fogalmazott a 2015-ös US Open junior bajnoka, majd rátért a 2021-ből hátralévő hónapokra: „Az ősszel még jó pár versenyen tervezek indulni, szeretnék játszani amennyit csak tudok, és amennyit a fizikai állapotom enged. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg!”

Az idei US Openen élete első Grand Slam-főtábláján szerepelt Gálfi Dalma a távolabbi terveiről is mesélt:

„Abszolút a céljaim között szerepel, hogy januárban alanyi jogon indulhassak az Australian Open főtábláján,

ezért is próbálok meg minél több versenyt játszani, de ha esetleg nem sikerül, akkor sem történik tragédia. Akkor megpróbálom megismételni a US Openen nyújtott teljesítményemet, illetve akár megkoronázni egy-két győzelemmel a főtáblán” – tette hozzá a legjobb magyar női teniszező, aki első WTA-főtáblás meccsét nyerte meg júliusban Budapesten, és az elődöntőig menetelt a hazai tornán.

A szlovéniai Portorozban rendezett tornán vasárnap diadalmaskodó olasz Jasmine Paolini 23, a Luxembourgban győztes dán Clara Tauson pedig 18 helyet javított, így előbbi a 64., utóbbi az 52. pozíciót foglalja el.

Férfi mezőny

Fucsovics Márton maradt a 41. helyen a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a szerb Novak Djokovic vezet a US Open-győztes orosz Danyiil Medvegyev előtt.

Az első százban a francia Benjamin Bonzi és az ausztrál James Duckworth javított a legtöbbet – 15 pozíciót -, így előbbi a 61., utóbbi pedig a 65. helyen áll a hétfőn kiadott rangsorban.

A szlovén Aljaz Bedene 13 helyet veszített előző pozíciójából, és már csak a 92.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

1. ( 1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 10 075 pont

2. ( 2.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 7720

3. ( 4.) Karolina Pliskova (cseh) 5315

4. ( 5.) Jelina Szvitolina (ukrán) 4860

5. ( 7.) Barbora Krejcikova (cseh) 4668

6. ( 8.) Iga Swiatek (lengyel) 4571

7. ( 6.) Sofia Kenin (amerikai) 4413

8. ( 5.) Oszaka Naomi (japán) 4326

9. ( 9.) Garbine Muguruza (spanyol) 4135

10. (10.) Petra Kvitova (cseh) 4060

11. (12.) Belinda Bencic (svájci) 3820

12. (13.) Maria Szakkari (görög) 3750

13. (14.) Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz) 3285

14. (11.) Simona Halep (román) 3152

15. (17.) Angelique Kerber (német) 3115

...125. (138.) Gálfi Dalma 623

...143. (161.) Udvardy Panna 534

...147. (136.) Babos Tímea 519

...179. (182.) Bondár Anna 398

Férfi tenisz-világranglista:

1. ( 1.) Novak Djokovic (szerb) 12 133 pont

2. ( 2.) Danyiil Medvegyev (orosz) 10 575

3. ( 3.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 8350

4. ( 4.) Alexander Zverev (német) 7760

5. ( 5.) Andrej Rubljov (orosz) 6130

6. ( 6.) Rafael Nadal (spanyol) 5815

7. ( 7.) Matteo Berrettini (olasz) 5173

8. ( 8.) Dominic Thiem (osztrák) 4995

9. ( 9.) Roger Federer (svájci) 3765

10. (10.) Casper Ruud (norvég) 3440

11. (11.) Felix Auger-Aliassime (kanadai) 3368

12. (12.) Denis Shapovalov (kanadai) 3310

13. (13.) Hubert Hurkacz (lengyel) 3128

14. (14.) Jannik Sinner (olasz) 2895

15. (15.) Diego Schwartzman (argentin) 2800

...41. (41.) Fucsovics Márton 1459

...137. (140.) Balázs Attila 557

Forrás: MTI

Borítókép: Gálfi Dalma a második helyezettnek járó trófeával a valenciai keménypályás női tenisztorna döntőjét követő eredményhirdetésen 2021. szeptember 19-én. A döntőt az olasz Martina Trevisan nyerte 4:6, 6:4, 6:0 arányban

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget