október végén, novemberben térhet vissza

2021.10.11. 16:24

Babos Tímea: 85 százalékos állapotban vagyok

A női tenisz-világranglista 152. helyén álló magyar klasszis csípősérüléséből gyógyult fel.

A 28 éves játékos – aki legutóbb július 13-án lépett pályára, amikor feladta első fordulós mérkőzését a budapesti tornán – a molcsapat.hu honlapján elmondta, lassan javul az állapota, és nagyjából egy hónap múlva versenyezhet újra. Előzőleg Wimbledonban sérült meg egy esés következtében.

„Ami javulhat, az szerencsére javult”

- fogalmazott a párosban négyszeres Grand Slam-tornagyőztes, háromszoros világbajnok teniszező. „A csípőm sajnos, ahogy az várható volt, nem gyógyul olyan ütemben, ahogy titkon reméltem, de erre figyelmeztettek a szakorvosok. Az Achillesem gyulladása elmúlt, így nagyon sok gyakorlatot tudok végezni. Azt mondanám, 85 százalékos állapotban vagyok. Napi több órát kitesz a fizikoterápia és amit lehet, kipróbáltam már. Mindezek mellett természetesen már teniszezem, futok, kondizok, szóval az életem lassan visszatér a számomra normális kerékvágásba, amiben nagy szerepe van a kondiedzőmnek, aki a párom, a fizikoterapeutáknak és természetesen édesapámnak, aki újra átvette az edzéseim irányítását”.

" data-instgrm-version="14">

 

View this post on Instagram

 

Az MTK játékosa időközben kicsúszott az első százból a WTA-rangsorban, és Gálfi Dalma, Bondár Anna és Udvardy Panna is megelőzte őt.

„Örülök a lányok sikereinek, hiszen ez a magyar teniszt is előremozdítja, és csak olyan, vagy még fényesebb sikereket tudok nekik kívánni, mint amilyeneket én elértem az elmúlt években, hiszen ez mindannyiunk érdeke. Az út elején járnak a fiatalok, én pedig már túl vagyok az út nagyobbik részén. Persze még közel sem értem a végére, van még bennem jó eredmény” – tette hozzá Babos, aki párosban még mindig hatodik helyen áll a világranglistán.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget