Asztalitenisz-vb

2021.11.25. 08:50

Férfi egyesben is elfogytak a magyarok

A szerdai versenynapon előbb Szudi Ádám, majd Lakatos Tamás búcsúzott a második fordulóban, a 64 között.

A nők ugyanezen számához hasonlóan férfi egyesben is elfogytak a magyarok a houstoni egyéni asztalitenisz-világbajnokságon.

Szudi Ádám, majd Lakatos Tamás is búcsúzott a második fordulóban, a 64 között. Előbbi a világranglista 16. helyén álló balkezes kínaitól, Vang Csu-csintől, utóbbi pedig a szintén jóval esélyesebb szlovén Darko Jorgictól (23.) szenvedett négyszettes, sima vereséget.

Szudi férfi párosban még csak ezután mutatkozik be, ugyanis Ecseki Nándorral ők a harmadik kiemeltek, így az első fordulóban erőnyerőként nem kellett asztalhoz állniuk. A 32 között a hongkongi Ho Kvan Kit, Vong Csun Ting duó lesz a vetélytársuk.

A vb-n még egy magyar egység van versenyben, a Póta Georgina, Madarász Dóra kettős szintén csütörtökön (ma) játszik a 16 közé kerülésért.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):

-----------------------------------------------------

férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Vang Csu-csin (kínai) – Szudi Ádám 4-0 (5, 4, 2, 2)

Darko Jorgic (szlovén)-Lakatos Tamás 4-0 (6, 7, 8, 3)

később:

női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Póta Gerogina, Madarász Dóra-Linda Bergström, Christina Kallberg (svéd) 19.30

férfi páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

Szudi Ádám, Ecseki Nándor-Ho Kvan Kit, Vong Csun Ting (hongkongi) 20.10

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában