Száz nap a rajtig

2022.03.11. 09:07

Bemutatták a vizes világbajnokság logóját

A tervezők szándéka szerint ez egyszerre idézi meg a víz szó angol megfelelőjének kezdőbetűjét, illetve emlékeztet egy úszóra, de akár vízilabdázóra is.

"Máskor hatalmas csinnadratta, tűzijáték és konfettieső övezi ezt a napot, most azonban eltekintünk ettől" - mondta Wladár Sándor, a szervezőbizottság elnöke. "Egyrészt megígértük, hogy költségtakarékos eseményt rendezünk, ahol a sport és kizárólag a sport van a középpontban, másrészt az idő rövidsége miatt a szervezőbizottság valamennyi munkatársa a világbajnokság előkészítésén munkálkodik, azaz sem idő, sem erőforrás nincs arra, hogy nagyszabású ünnepségeken parádézzunk. Maga a világbajnokság lesz az ünnep, öt vizes sportág csodálatos ünnepe" - folytatta.

Az esemény logóját - a szervezők közlése szerint - a Graphasel cég tervezte, amely már a 2017-es világbajnokságon is kulcsszerepet játszott az esemény arculatának kialakításában.

"A víz angol megfelelőjének, a világon mindenki által ismert water szónak a kezdőbetűje jelenti a fő hangsúlyt, ugyanakkor akár egy úszót, vagy a vízen lévő labdát is beleláthatunk" - mondta Ördögh László ügyvezető igazgató. "Ezzel a logóval a 20. századi grafika hagyományai előtt is tisztelgünk, amikor tiszta geometriai elemeket használtak a tervezők; miközben ma valóságos reneszánszát éljük az egyszerűsített dizájnoknak, azaz a jelen trendekhez is tökéletesen illeszkedik a vb-logó, és természetesen mindenben megfelel a FINA előírásainak is."

Idén - májusban - eredetileg Fukuokában rendezték volna a világbajnokságot, amelyet tavalyról halasztottak el, de a nemzetközi szövetség február elején közölte, hogy az eseményt tovább halasztják, és Fukuoka 2023-ban lesz házigazda, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják. Február 7-én aztán azt is bejelentette a FINA, hogy az újonnan kiírt 2022-es vb-nek Budapest lesz a házigazdája, illetve központja.

A vb június 18-án rajtol és július 3-áig tart. Az úszás és a műugrás versenyei a Duna Arénában zajlanak majd, a műúszás a margitszigeti Széchy-medencében lesz, a nyíltvízi úszók a Lupa-tavon küzdenek, míg vízilabdában a szigeti Hajós-uszoda mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden is rendeznek mérkőzéseket.

Forrás: MTI

Borítókép: A Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ Duna Aréna épülete a főváros XIII. kerületében a Népfürdő utcában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!