Rögbi Eb

2022.05.25. 11:20

Az MRSZ elnöke sok turistát vár a kötöttségek nélküli budapesti tornára

Június 17. és 19. között Budapesten rendezik az olimpiai hetes szakág másodosztályú (Trophy) férfi és női rögbi Európa-bajnokság második, zárófordulóját, melyen a vendéglátó magyar együttes a szakágban is meghatározó riválisokkal találkozik.

A magyar szövetség (MRSZ) közleményében Kiss Antal, a szervezet elnöke kiemelte: a rangos nemzetközi sportversenyre számos turistát várnak, hiszen a közel két évig tartó járványhelyzet után ez lesz az első olyan nyári időszak, amikor a szurkolók, szimpatizánsok kötöttségek nélkül utazhatnak rögbimérkőzésekre.   

Rövidesen megkezdik a jegyek értékesítését, a külföldiek mellett számítanak a magyar fiatalok, főként az utánpótlás korosztályba tartozó gyerekekre is, akiknek szeretnék felkelteni a figyelmét a sportág, azon belül is az olimpiai szakág iránt. Ennek érdekében 

speciális, kedvezményes jegyekkel készülnek a magyar családok számára.   

A tornán 12 férfi és 12 női együttes szerepel, a kétkörös Eb első fordulójára június 10. és 12. között Zágrábban kerül sor. A férfiak mezőnyében ott lesz a tavalyi olimpián résztvett ír válogatott, illetve a Tokióban negyedik, Rióban ezüstérmes britek ezúttal angol és walesi csapatra tagozódnak. Tekintve, hogy az Eb a szeptemberi, dél-afrikai világbajnokságra is selejtez.   

A walesi származású, de évek óta Magyarországon élő, korábbi magyar válogatott Gareth Lloyd irányítja a magyar férfi és női együttes szakmai munkáját is. A női válogatott évek óta stabil tagja a második vonalnak, a férfiak viszont negyedik nekifutásra először kapaszkodhatnak meg ebben az osztályban. A férfiak 2015-ben egy győzelemmel a 12., utolsó helyen zártak, 2018-ban négy győzelemmel lettek 11.-ek, tavaly pedig öt sikerrel a tizedik pozícióban végeztek, s csak a vb-kvalifikációs átszervezések miatt búcsúztak. Ugyanakkor a tervezett forgatókönyvet átírta a világpolitika, valamint az ukrajnai háborús helyzet, és a magyar férficsapat visszakerült a mezőnybe. Így a budapesti tornán nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is képviselteti magát a házigazda.   

A férfi Trophy Eb mezőnye:
Írország, Wales, Anglia, Svédország, Izrael, Románia, Lettország, Horvátország, Luxembourg, Bulgária, MAGYARORSZÁG, Dánia   

A női Trophy Eb mezőnye:
Anglia, Olaszország, Portugália, Svédország, Finnország, MAGYARORSZÁG, Georgia, Törökország, Norvégia, Izrael, Dánia, Moldova

Forrás: MTI

Borítókép: A magyar rögbiválogatott játékosai gyakorolnak a Budapest Rugby Center pályaavatóján

Címkék#rögbi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!