Atlétika

2022.06.17. 16:23

Halász Bence a „frontot” is legyőzte Oslóban

A kalapácsvető Halász Bence annak ellenére jutott 79 méter fölé és lett második az oslói Gyémánt Liga-versenyen, hogy előtte nem érezte jól magát.

A szombathelyiek világ- és Európa-bajnoki bronzérmes atlétája – aki csütörtökön este a norvég fővárosban idei legjobbját nyújtotta 79,29 méteres eredményével – az M1 aktuális csatornának pénteken úgy nyilatkozott, hogy a viadalra indulva nyomottnak érezte magát.

A legutóbbi műtétem óta mondhatni egy kicsit frontérzékeny vagyok és lehet, hogy a közelgő eső volt rám ilyen hatással, de amikor bemelegítés után kimentünk a küzdőtérre, ott már nem volt ilyen érzésem és fel tudtam pörögni a versenyre

– jegyezte meg Halász, akinek nem könnyítette meg a dolgát, hogy közvetlenül az első sorozat előtt eredt el az eső és vizes lett a dobókör.

A Dobó SE kalapácsvetőjének elmondása szerint néhány sorozat alatt megszokta a körülményeket és folyamatosan javult a teljesítménye.

Halász arról is beszélt, hogy reményei szerint minél hamarabb sikerül áttörnie a 80 méteres határt, melytől mindössze 12 centiméterrel gyengébb az egyéni csúcsa. Ugyanakkor nem szeretne emiatt stresszelni, mert tudja, hogy benne van ez az eredmény és előbb-utóbb sikerül megdobnia.

Szombaton Franciaországban versenyzek és nem tartom kizártnak, hogy ott sikerüljön először

– nyilatkozta Halász Bence.

A szombathelyi nehézatléta számára sűrű lesz a program a folytatásban. Júliusban világbajnokságot, majd augusztusban Európa-bajnokságot rendeznek, melyek egyaránt fontosak a számára, ugyanakkor a müncheni kontinensviadalt tekinti főversenynek, mivel az év ugyanazon időszakában rendezik, mint jövőre a budapesti világbajnokságot.

Borítókép: A későbbi második helyezett Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntőjében a Magyar Nagydíjsorozat budapesti versenyén a Lantos Mihály Sportközpontban 2021. augusztus 24-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában