2022.06.10. 14:35
Kiss Norbert a futamgyőzelmekre, Tassi és Nagy a dobogóra hajt
A nézők számára ingyenes verseny szombaton 8 órakor kezdődik.
Az első rajtkocka megszerzésére és futamgyőzelmekre hajt Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és háromszoros Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyzője a Hungaroringen hétvégén sorra kerülő Super Racing Festivalon; a túraautó-világkupában (WTCR) érdekelt Tassi Attila és Nagy Dániel célja pedig dobogós helyezés elérése.
A nézők számára ingyenes esemény péntek délelőtti sajtótájékoztatóján a 37 éves Kiss azt mondta, szeretne hasonló teljesítményt nyújtani, mint három hete az idénynyitó misanói hétvégén, amikor két versenyt nyert – mindkettőt pole pozícióból –, valamint egyszer harmadik, egyszer pedig nyolcadik lett. A szombathelyi versenyző így most hat ponttal vezet az összetettben a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn előtt, aki Kiss szerint az idén is a legnagyobb riválisa lesz.
Nagyon örülök annak, hogy 2015 óta minden évben visszatér a Hungaroringre a kamionversenyzés, azt pedig külön köszönjük, hogy ingyenesen látogathatóvá tették a szervezők az eseményt. Remélem, hogy a lehető legtöbben szurkolnak majd nekünk szombaton és vasárnap is
– mondta Kiss.
A WTCR-ben Hondával induló Tassi Attila visszautalt a Nürburgringen két héttel ezelőtt adódott gumiproblémákra, amelyek miatt a németországi futamokat biztonsági okokból nem rendezték meg.
A miénk volt az egyik olyan csapat, amelynek komoly gondjai akadtak az abroncsokkal, és szerintem az volt a helyes döntés, hogy nem tartották meg a versenyeket, mert azon a pályán könnyen komoly sérüléssel járó balesetet szenvedhetett volna bárki
– jelentette ki a 22 éves pilóta, egyben kifejezte reményét, hogy hasonló gond a Hungaroringen már nem fordul majd elő.
Nagyon jó érzés, hogy újra nézők előtt versenyezhetünk, az én célom pedig az, hogy az időmérőn a pole pozícióért harcolhassak, ha pedig ez nem sikerül, akkor a fordított rajtrácsos futamra szeretnék egy jó rajthelyet elcsípni
– mondta Tassi, aki hazai közönség előtt szeretne dobogós pozícióban zárni legalább az egyik viadalon.
A Zengő Motorsport Cuprájával induló Nagy Dániel arról beszélt, hogy az első olyan évben, amikor hazai közönség előtt versenyezhetett, „plusz stresszt” jelentett számára a nézők drukkolása, de mára ezt megtanulta kezelni, és a maga javára fordítani.
Mivel én a szezon előtti utolsó pillanatban ugrottam be, igazából ezt tekintem az első valós versenyhétvégémnek, és az első tízbe mindenképp szeretnék bekerülni, de reménykedem abban, hogy lesz lehetőségem a dobogón ünnepelni
– fogalmazott a 24 éves pilóta.
Lázár László, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld-mobilitás Fejlesztési Ügynökség Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, másfél éves működésük során ez az egyik nagy, hazai rendezésű, nemzetközi autóverseny, amelyben igazán részt tudnak venni, és sok nézőt várnak az ingyenes eseményre.
Rengeteg kiegészítő programmal készülünk, így reményeink szerint a család minden tagja megtalálja majd a maga számítását, mindemellett pedig bízunk abban, hogy jó magyar eredmények születnek a hétvégén
– nyilatkozott.
A sajtótájékoztatón más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni Michelisz Norbert, a WTCR 2019-es bajnoka, aki a benzinmotoros kategória mellett az elektromos túraautós sorozat viadalán is indul a Hungaroringen.
A Super Racing Festival szombaton 8 órakor kezdődik, a kamionosok mindkét nap időmérőn és két futamon vesznek részt, míg a WTCR-ben szombaton szabadedzésekre és időmérőre, vasárnap pedig a két versenyre kerül sor.
Borítókép: Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a Gyorsasági kamion Európa-bajnokság első fordulójának szünetében a Hungaroringen 2021. június 13-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd