Vizes vb

2022.06.27. 10:57

Rasovszky Kristóf címvédőként a 9. helyen végzett 5 kilométeren

Betlehem Dávid a hetedik lett.

Betlehem Dávid a hetedik, Rasovszky Kristóf pedig címvédőként a kilencedik lett hétfőn a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében, a Lupa-tavon zajló világbajnokságon.

Ebben a számban gyűlt össze a legnépesebb mezőny, a nyári kánikulában 63-an ugrottak a Lupa-tó kellemes vízébe, hogy teljesítsék a háromkörös viadalt.

Köztük volt a vasárnapi csapatversenyben ezüstérmes magyar együttes két férfi tagja, a címvédő Rasovszky Kristóf – aki 2019-ben Kvangdzsuban a szakág történetének első és eddigi egyetlen magyar aranyérmét szerezte –, valamint a 18 esztendő Betlehem Dávid.

A verseny elején rögtön élre álltak a medencés menők, másfél kilométer után az ukrán Mihajlo Romancsuk vezetett, mögötte a német váltót vasárnap aranyra vezető, olimpiai bajnok Florian Wellbrock, valamint az olasz Gregorio Paltrinieri haladt, utóbbi szombaton 1500 méter gyorson minden idők második legjobb eredményével nyert a Duna Arénában, vasárnap pedig Rasovszky mögött célfotóval lett harmadik csapatban.

A táv feléhez érve a két magyar az élmezőnytől kissé leszakadva a kilencedik és tizedik helyen tempózott, a hátrányuk folyamatosan nőtt a legjobbakhoz képest, így a dobogós helyezések sorsába nem tudtak beleszólni.

A versenyzők rajtolnak a férfi nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2022. június 27-én.
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A számot a német Wellbrock nyerte, aki akárcsak vasárnap, az utolsó kétszáz méteren beindította a „motorokat” és faképnél hagyta olasz ellenfelét.

„Nincs mint szépíteni, ezt egész egyszerűen elrontottam a rajtnál, onnantól kezdve pedig nem is volt esélyem – értékelt Rasovszky. – Két nap múlva, a tíz kilométeren nem lehet mit tenni, rögtön el kell menni a többiekkel.”

Felidézte, hogy a startnál középre került, a két leggyorsabb pedig a tömeg két szélére, így ők „bunyó nélkül” az élre tudtak törni. Ő inkább kivárt, később ugrott be, hogy ő is a szélén mehessen, de mire ez megtörtént, az élboly már elhúzott.

Nem tudom, a végén mire lettem volna képes, de ezt most elrontottam

– jelentette ki.

„Ha a verseny előtt valaki azt mondja, hetedik leszek, azt aláírom, de így, látva, hogy mennyivel gyorsabb voltam a többieknél a bolyban, és tudtam mindig egyre feljebb jönni, így nem vagyok elégedett, mert sok maradt bennem – nyilatkozott Betlehem. – Az elején, ha jó helyről indulhattunk volna, akkor szerintem az első ötbe be lehetett volna kerülni. Mivel egyáltalán nem hullámzott a víz, a széléről indulók olyan iramot tudtak menni, hogy szinte már nem is láttam őket a rajt után.”

Eredmény:

nyíltvízi úszás, férfi 5 km, világbajnok:
Florian Wellbrock (Németország) 52:48.8 perc
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 52:52.7
3. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 53:13.9
...7. BETLEHEM DÁVID 54:22.0
...9. RASOVSZKY KRISTÓF 54:28.3

később:

női 5 km (Rohács Réka, Balogh Vivien) 12.00

Borítókép: Rasovszky Kristóf a férfi nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyén a vizes világbajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2022. június 27-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!