Jegyzet

2022.08.05. 06:30

Még harap

Fábik Tibor

Ha egy csapat elköszön a 35 éves négyszeres világbajnokától, és helyette egy „csak” kétszeres érkezik, aki éppen a bejelentés előtt ünnepelte a 41. születésnapját, akkor az bizony rossz cserének néz ki. De nem feltétlenül az.

A múlt hét végi Formula–1-es Magyar Nagydíjon nem csak a mogyoródi aszfaltcsíkon történtek szolgáltatták a témát. Nálunk derült ki, hogy Sebastian Vettel az év végén lelép a száguldó cirkusz porondjáról, elköszön az Aston Martintól. S nálunk született meg az egyezség az utódjáról, ugyanis a silverstone-i istálló hétfő reggel közölte, hogy a német pilótát Fernando Alonso váltja, aki az Alpine-től érkezik hozzájuk.

Kimi Räikkönen 42 éves volt tavaly, amikor szögre akasztotta a bukósisakot, Lewis Hamilton most 37, de a hétszeres világbajnoknak az sem vette el a kedvét, hogy a szabályváltozások után a Mercedes konstrukciója nem igazán akart működni. A Hungaroringen aztán mindkét pilótája a dobogón állt, Hamilton a második fokán. A szezonban ilyen magasra még nem jutott, és most már arra se mernénk fogadni, hogy az ezüstnyilaknak idén nem lesz futamgyőzelme.

A 2020 végén a Ferraritól kiebrudalt Vettelnek viszont nem jött be az Aston Martin, másfél szezon alatt egy dobogós helyet kapart össze

 (tavaly az Azeri Nagydíjon másodikként intették le), rendre azért kell küzdenie, hogy valahogy beférjen a pontszerző tíz közé. Ezt nyilván nem könnyű feldolgoznia annak, aki pályafutása során négy vb-címet és 54 futamgyőzelmet könyvelhetett el. Kellene az ambíció, az elszántság, a tűz, de ezt nem nagyon láttuk Vettelben. Egykori Red Bull-os csapattársa, Mark Webber, mintha ezt előre látta volna, amikor két éve azt találta mondani róla: „Ő már egy öreg kutya, nehezen tanul új trükköket.”

Itt van viszont a hat évvel öregebb Alonso, aki megjárta a hadak útját. Még 2005-ben és 2006-ban jutott fel a csúcsra a Renault-val, s ki hitte volna, hogy a 25 évesen már kétszeres világbajnok spanyolt többet nem koronázzák meg a Formula–1-ben? A Ferrarival ő sem tudott győzni, a második mclarenes időszakában erre esélye sem volt, és egy időre ki is szállt az F1-ből. Körülötte azonban mindig szikrázott a levegő, a neve ott van a Le Mans-i 24 órás autóverseny kétszeres győztesei között, indult az indianapolisi 500 mérföldes versenyen, megmérette magát a Dakar-ralin. Most pedig az Aston Martinnál látja a kihívást, és neki valahogy elhisszük, hogy nem levezetni megy oda. Mert azért olykor az Alpine-nál is megmutatta, hogy akadnak még harapós öreg kutyák is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában