Járvány

2020.12.03. 17:00

Megszűnhet a versenyszerű strandlabdarúgás Magyarországon

Bár a világranglistán a 41., Európában a 15. helyen áll a magyar férfi strandlabdarúgó-válogatott, a koronavírus-járvány gazdasági következményei miatt mégis a megszűnés fenyegeti a sportágat.

Herbály Péter, a hazai versenyeket szervező Magyar Strandlabdarúgó Management Nonprofit (MSMN) Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: 2019-ben az MLSZ-től pályázaton nyerték el a strandlabdarúgás versenyrendszerének irányítását, de a szövetség továbbra is biztosított anyagi támogatást a működésükhöz.

„Összességében annak az összegnek a töredékéből bonyolítottuk le a bajnokságokat, valamint a Magyar Kupát, mint amennyiből korábban a Magyar Labdarúgó Szövetség tette, úgy, hogy közben fejlődött a sportág” – jelezte Herbály. Hozzátette: bevezették a női NB I-et és NB II-t, a férfi Magyar Kupát és Szuper Kupát, és utánpótlás nemzetközi tornát rendeztek.

„A költségvetésünk túlnyomó részét az MLSZ-től kapott összeg biztosította, a szövetség most a jövő évtől ezt vonta meg a Covid-helyzetre hivatkozva”

- magyarázta Herbály Péter, aki szerint a kiépített szponzorációs bázisuk a járvány miatt teljesen megszűnt.

„Az MSMN Kft. egyetlen felelősségteljes választása ebben a helyzetben, hogy

december elsejétől a sportág magyarországi működtetését, szervezését nem tudja tovább vállalni.

Ezzel egyidejűleg felajánlottuk a sportág működtetésének a Magyar Labdarúgó Szövetségbe való visszavezetését, de erre a felvetésre elutasító választ kaptunk” – nyilatkozott Herbály Péter, aki szerint ha az MLSZ részben vagy egészben nem vállalja a sportág működtetésének finanszírozását, megszűnhet a strandfoci, és közel ezer játékost, közte több mint 700 fiatalt fosztanak meg a versenyzési lehetőségtől. Pedig a sportág iránt van médiaérdeklődés, az egyik sportcsatorna idén valamennyi felnőtt férfi bajnoki mérkőzést élőben közvetítette.

Az ügyvezető igazgató összegeket nem kívánt mondani, ám az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgáltatásából kiderült, hogy az MSMN Kft. 2019-es értékesítési bevételei nettó 3,7 millió, egyéb bevételei pedig 37,8 millió forintot tettek ki, így a sportág éves költségvetése nagyságrendileg 40 millió forint.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában