Férfi kosárlabda vb

2017.11.21. 16:25

Megvan a csapatkapitány, cél a kijutás

 Az eddigi évek munkája alapján Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a fehérvári Keller Ákost nevezte ki a férfi kosárlabda-válogatott csapatkapitányának a világbajnoki selejtezők előtt.

„Ákos megérdemelten kap bizalmat, hiszen a legmegbízhatóbb játékos és egy nagyon jó fiú”

- mondta el az MTI-nek kedden a válogatott edzésén Kecskeméten, hozzátéve, a döntéssel a Szolnok vezére, Vojvoda Dávid is egyetértett.

A felkészülésről szólva a kapitány kiemelte: kicsit összezavarta a csapatot a vasárnapi Körmend-Szolnok bajnoki mérkőzés, mert később sikerült megkezdeni a közös munkát. A következő napokban igyekeznek a lengyel játékosokra fókuszálni, miközben tudják, hogy utána is fontos meccs vár rájuk – utalt a koszovóiak elleni, vasárnapi meccsre. Emlékeztetett: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a koszovóiak az észtek és macedónok elleni győzelmükkel harcolták ki szereplésüket, így semmiképpen sem lebecsülendők.

„A válogatottal mindenképpen a vb-re való kijutás a cél, bármennyire is úgy tűnhet, hogy ez nem reális, ha ugyanis nincsenek céljaink, akkor teljesítmény sem várható el”

- fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy a keret tagjai közül mindenki munkájára számít, azt azonban kiemelte, valóban történt generációváltás, de az „öregek, mint Wittmann Krisztián, Ferencz Csaba és Tóth Norbert továbbra is velünk lesznek”. Ők ha nem is játszanak – mint a lengyelországi találkozón -, akkor is szívesen részt vesznek a csapat munkájában, és megmutatják, „hogy néz ki egy profi sportoló, egy profi kosaras és egy jó ember” – tette hozzá.

Ivkovics Sztojan a jövőt vázolva közölte, nagy álma – mint mondta, ezzel fekszik és ezzel kel -, hogy 2021-re egy jó válogatott alakuljon ki. A szövetség (MKOSZ) mindent megtesz a csapatért, a kormány és az egyes városok is, tehát „a jelen helyzetet meg kell koronázni egy magyarországi Európa-bajnoksággal, erre a szurkolók is rászolgáltak, utána jöhet a nyugdíj” – fogalmazott.

Keller Ákos elmondta, régi álma volt már a klubcsapatában és a válogatottban is, hogy csapatkapitány lehessen, és nagy megtiszteltetésnek érzi kijelölését. A felkészülésről szólva kiemelte, mindenki meccsből, kicsit fáradtan, mégis „kosárlabdára készen” érkezett.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta: arra számítanak, hogy az elkövetkező három-négy évben egy ütőképes férfi válogatott alakul ki. Ez persze nagyban azon múlik, hogy a fiatalok hogyan épülnek be a csapatba. Jelenleg az látszik, hogy a klubokban jó munka folyik, s a magyar bajnokság színvonala egyre erősödik. Mint mondta, a világbajnoki selejtező kimenetele sem másodlagos kérdés, de az elsődleges mégis az, hogy összerázódjon és kialakuljon a csapat a következő időszakra.

A szövetség első embere kiemelte: Ivkovics Sztojan iránt töretlen a bizalom, mert jól felkészült edző és pedagógus, aminek kiváló bizonyítéka a csapatkohézió. Beszélt arról is, hogy jelenleg az egyes-kettes pozícióban kiválóan teljesítő Govens Darrinnal gondolják megoldani a honosított kérdést. Hozzátette ugyanakkor, hogy van más külföldi születésű játékos is a látókörükben.

A Barcelonában légióskodó Hanga Ádám nélkül készülő nemzeti csapat november 24-én Lengyelországban kezdi meg a csoportküzdelmeket, a házigazdák együttese az Eb-n négy vereséggel és egy győzelemmel a 18. helyen zárt. A bydgoszcz-i mérkőzés után két nappal Debrecenben fogadják Koszovót a magyarok. A C csoportban szerepel még Litvánia válogatottja, a kvartettből az első három helyezett jut tovább a következő csoportkörbe. Ott a horvát, olasz, holland, román négyes első három helyezettjével kerülnek össze, a hatos csoportból a legjobb három válogatott jut ki a 2019-es kínai világbajnokságra.

Ivkovics vezetésével a válogatott a nyolcaddöntőig jutott a szeptemberi Európa-bajnokságon. A csapat a cseheket és a románokat múlta felül a csoportkörben – ezzel 48 év után nyert mérkőzést kontinenstornán -, míg a horvátoktól, a montenegróiaktól és a címvédő spanyoloktól kikapott Kolozsváron. A 16 között a későbbi ezüstérmes szerbekkel szemben maradt alul Isztambulban.

A bő keret:

------------

Ruják Adrás (Atomerőmű SE), Allen Rosco (Tenerife), Keller Ákos (Alba Fehérvár), Wittmann Krisztián (KTE), Juhos Levente (Szedeák), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj), Kovács Péter (Szolnoki Olaj), Benke Szilárd (ZTE), Tóth Norbert (Falco), Ferencz Csaba (Körmend), Molnár Márton (KTE), Perl Zoltán (Falco), Filipovity Marko (Alba Fehérvár), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Karahodzsics Kemal (KTE), Váradi Benedek (Falco), Govens Darrin (Falco)

 

A magyarok programja a C csoportban:

--------------------------------------

november 24.:

Lengyelország-Magyarország, Bydgoszcz 18.30

november 26.:

Magyarország-Koszovó, Debrecen 19.00

2018. február 23.:

Litvánia-Magyarország

2018. február 26.:

Magyarország-Lengyelország

2018. június 28.:

Koszovó-Magyarország

2018. július 1.:

Magyarország-Litvánia

 

Borítókép: Tóth Norbert a magyar férfi kosárlabda-válogatott edzésén Kecskeméten, a Mercedes-Benz kosárlabda-akadémia sportcsarnokában 2017. november 21-én.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!