buzgó józsef rovata

2017.10.23. 10:00

Szurka-piszka fővadász módra

Fotó: Szalai Attila

A jó öreg tatai edzőtáborban szinte bármi megtörténhetett, még az is, hogy a spanyolországi vb-re készülő magyar labdarúgó-válogatott öt tagja – Nyilasi Tibor, Törőcsik András, Katzirz Béla, Garaba Imre, Bodonyi Béla – párbajtőrrel a kezében vívott vérre menő csatákat! A többiek is be-bemerészkedtek a trópusi hőséget árasztó vívóterem ódon falai közé (nyáron akkora volt a forróság, mint amilyen a Rudas-gőz belső helyiségében szokásos), ahol az öttusázók naponta edzettek két-három órácskát. Egyébként ez volt a napi négy tréningjükből az egyik… Izzadtak, habzottak, mint a bányalovak, viszont a hangulat mindig a plafont verte, pedig az jó magasan volt! – olvasható a Mediaworks megyei lapjainak Népsport mellékletében.

Az „ízeltlábúak” rendszeresen bejárogattak a terembe, ámulattal figyelték, hogy a pentathlonisták milyen boszorkányos ügyességgel forgatják a fegyverüket, de csak a fentebb említett öt úriember mutatott élénkebb érdeklődést az úri sportág iránt. Eleinte csak ácsorogtak, tébláboltak a bejárati ajtó környékén, sugdolóztak, mutogattak, sután imitálták a vívómozdulatokat, mint a kiscsoportosok szokták az óvodában. A mutatóujjukkal böködték, lökdösték egymást, mígnem a legbátrabb, a híres vadász, Garaba Imre be nem merészkedett egészen a pástokig… Régi barátom volt már nekem a kegyelmet nem ismerő és soha nem is igénylő sprőd védő, így aztán nem volt meglepő, hogy hozzám „cserkelt”, settenkedett oda…

– Buzega! Kipróbálhatnánk egyszer mi, az értelmesebbek is ezt a szurka-piszkát? Régóta figyelünk már benneteket, látjuk, mennyire élvezitek, hogy agyba-főbe ledöfhetitek egymást… – Imikém, ennek semmi akadálya! Mi, akár egy doboló majmot is be tudunk idomítani a párbajtőrvívásra, nemhogy titeket, az ország nagyjait!

Szó szót követett, végül megállapodtunk, hogy a következő vívóedzésünket követően harci díszbe öltöztetjük őket, majd egy gyorstalpaló tanfolyam keretében átvesszük velük az alapokat, aztán uccu neki, vidáman „kibelezhetik” egymást a csatatéren, ahogyan jólesik!

Az elméleti képzés viszont szinte azonnal beindult, mindegyik „versenyző” talált magának mentort, kiképzőmestert. A vacsoránál a táborlakók azt hitték, hogy valamilyen pantomimdarabot akarunk majd bemutatni, s annak előkészületei zajlanak… Először a védéseket, hárításokat vettük át, ebben magasan az „Emberhegynek” becézett Katzirz Béla volt a legjobb, a másodperc törtrésze alatt reagált a különböző (vívó)mozdulatokra, azonnal kiszúrta melyik a csel, s melyik az igazi… Következtek a támadások. Ezen a területen „Nyíl”, „Törő” és „Bodóka” is meg-megvillantotta oroszlánkörmeit. A fővadász, Garaba Imi végig csak mosolygott, somolygott a szőke bajuszmaradéka alatt…

Aztán eljött a nagy nap, a tatai Football-Fencing Epée Grand Prix-napja! Megtörtént a sorsolás, harcra készen felsorakoztak a versenyzők. Nyilasi Bodonyival kezdett. Némi meglepetésre az apró termetű „Bodóka” azonnal lerohanta hórihorgas ellenfelét, támadásaira nem volt ellenszere a kollégának, a Honvéd villámlábú szélsője 4–0-ra elhúzott. Már csak egyetlen találatra volt a győzelemtől, amikor „Nyíl” meglazult cipőfűzőjére hivatkozva időt kért, közben pedig sóvárogva nézett rám, tekintetével azt kérdezte, mit tegyen, hogy ne maradjon szégyenben. „Csukd be a szemed, nyújtsd ki a karod, a többit bízd a Bodókára” – tanácsoltam neki. Bodonyi továbbra is vehemensen támadott, de vesztére, mert öngyilkos módon egymás után ötször „felnyársalta” magát Nyilasi pengéjére! – Több méz már nem fért a madzagra… – jelentette ki (szerényen) az asszót követően a Fradi-kedvenc.

Katzirz Béla sem sokat lacafacázott, nemes egyszerűséggel bekergette Törőt a radiátorba, aki azonnal feladta a kilátástalan küzdelmet, majd – sérülésre hivatkozva – visszalépett a további küzdelmektől… A Football-Fencing Epée Grand Prix győztese végül a rendkívül technikás fővadász, a páston a remek parádriposztok sorát bemutató Garaba Imre lett! – Hogy mi volt a titkom? Gondolkodtam! – jelentette ki némi gondolkodás után a félelmetes hátvéd. Csak úgy…

Karikatúra: Szalai Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!