ilyen nincs a töröknek

2018.10.14. 20:32

Így fest a felújított Egri Csillagok

Az eredeti bemutató után fél évszázaddal ismét mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet vasárnaptól országszerte vetítenek.

A filmtörténeti klasszikust az 50. évforduló alkalmából a Filmalap digitalizálási és felújítási programjában teljeskörűen, 4K felbontásban restaurálták a Filmarchívum és a Magyar Filmlabor szakemberei. Az alkotás szín- és fényvilágának felújítására a Filmarchívum Csukás Sándor operatőrt kérte fel, aki Szécsényi Ferencnek, az Egri csillagok operatőrének tanítványa, barátja volt – olvasható az Origo oldalán.

Gárdonyi Géza történelmi regényéből Nemeskürty István írt forgatókönyvet, amelynek alapján Várkonyi Zoltán rendezésében a magyar filmgyártás addigi legnagyobb produkciója jött létre 1967 és 1968 között – emlékeztet a portál.

A korszak legnagyobb színművészeivel, magas színvonalú filmes technikákkal és seregnyi statisztával: a hadügyminiszter a Magyar Néphadsereg ötezer kiskatonáját vezényelte ki a forgatásra, ők alakították a török sereget.

A filmhez Szász Endre tervei alapján Pilisborosjenőn felépítették az egri vár mását. Több ezer fegyvert, korhű díszletek és jelmezek százait készítették el. A forgatás több mint másfél évig tartott különböző magyarországi helyszíneken és Bulgáriában, a Fekete-tenger partján.

A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a kor legkiválóbb színészeivel forgattak: Sinkovits Imre Dobó Istvánt alakította, Bárdy György pedig Jumurdzsákot formálta meg. Cecey Éva szerepében Venczel Vera, Kovács István pedig Bornemissza Gergely szerepében volt látható. Mellettük szerepelt még a filmben Benkő Péter, Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Major Tamás, Szemere Vera, Bessenyei Ferenc, Koncz Gábor és Zenthe Ferenc is.

A bemutató hatalmas siker lett, az Egri csillagok a magyar filmgyártás máig meghatározó darabjává vált.

Az 1948 óta készült magyar mozifilmek közül a harmadik legnépszerűbb alkotás a maga kilencmillió feletti nézőszámával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában