Interjú

2018.10.15. 08:01

Kilencvenévesen is kiválóan érzi magát Ennio Morricone

Már több mint 600 zenét komponált 60 éves pályafutása alatt. Két évvel ezelőtt kapott Oscar-díjat a legjobb eredeti filmzene kategóriájában az Aljas nyolcashoz írt művéért. Tavaly az a hír járta, hogy 2017 után már nem vállal többállomásos koncertutakat.

Róma, 2018. szeptember 27. Ennio Morricone olasz zeneszerzõ, karmester a közelgõ 90. születésnapja alkalmából megjelenõ életrajzi könyvének bemutatóján Rómában 2018. szeptember 27-én. Morricone november 10-én tölti be 90. életévét. (MTI/EPA/Claudio Onorati)

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Claudio Onorati

Azonban Ennio Morricone 89 évesen is nagyon jó egészségi állapotban van, a vezénylést továbbra is nagyon szereti, úgyhogy egy ráadásturnéval 2019-ben újra a magyar fővárosba jön. A világ egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője már többször dolgozott és sakkozott is magyarokkal – tudta meg tőle az origo.hu hírportál.

Utoljára 2017-ben volt Magyarországon a 60 Years of Music World Tour állomásaként. Akkor még úgy tudtuk, hogy többet nem turnézik. A nemrég bejelentett ráadáskörútnak nyilván nagyon örül a közönség, de nem lesz nehezebb egy ilyen után félig-meddig újra elbúcsúznia?

Ez nehéz kérdés. Főleg azért, mert ugye még azt sem tudom, milyen sikere lesz a koncertnek. Azt viszont tudom, hogy lassan 90 éves vagyok. Éppen ezért többször is felmerül bennem, hogy talán itt volna az ideje végleg nyugdíjba menni, ami a vezénylést illeti. Persze bízom benne, hogy még sokáig ilyen jól leszek, mint most, szóval ha minden jól megy, és én is egészséges vagyok, akkor még bármi előfordulhat.

Ennio Morricone Oscar-díjas olasz zeneszerző vezényel koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. október 18-án
MTI Fotó: Mohai Balázs

Azt már többször nyilatkozta, hogy minden koncertre készül valami kis meglepetéssel, hogy ne ismételje magát. Ezek általában tervezett dolgok, vagy inkább improvizációk, amelyek még a zenekarnak is újak lehetnek?

Az élő fellépéseken alapvetően máshogy hallatszódnak a darabok, mint ahogyan megszólaltak a filmeken, amelyekre írtam őket. De ez bármilyen könnyűzenei darabbal így van: nyilván máshogy szól, amikor felveszik, és máshogy, amikor koncerten adják elő. Aztán azzal is számolni kell, hogy egy-egy darab a koncerteken folyamatosan változik. Máshogy játsszuk a próbákon, az első koncerten, aztán a huszadikon. És amire valójában rákérdezett, az már azzal a szabadsággal jön el, amit én megengedek magamnak a koncerten. Ezeket az apró játékokat soha nem tervezem meg, ezeket mindig az adott koncert adott pillanata adja. Egyébként pedig az élő fellépésekkor nemcsak mi okozhatunk meglepetést a közönségnek, hanem mi is ki vagyunk téve a körülményeknek. Éppen ezért szeretem a koncerteket.

Jövőre a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekarral lép fel, de hadd kérdezzek a magyarokról. Majdnem 10 évvel ezelőtt a Győri Filharmonikus Zenekart választotta egy rövid turnéjához. Hogyan emlékezik vissza az együttműködésre?

A zenekar kiváló volt, az együttműködés pedig csodálatos. És ezt nem csak azért mondom, hogy udvariaskodjak vagy kedveskedjek. Egyébként a zenekarválasztás nem olyan egyszerű dolog, mint azt elsőre gondolhatják. Hiába szeretek én együtt dolgozni egy zenekarral, egy-egy zenésszel vagy szólistával, számolni kell azzal, hogy egyszerűen nem érnek rá.

Ennio Morricone (k), miután átvette a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést budapesti koncertje előtt a Papp László Budapest Sportarénában, mellette az elismerést átadó Nyitrai Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott (j) és Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező
MTI Fotó: Mohai Balázs

És mi a helyzet a magyar filmesekkel? Többször dolgozott olyan filmen, amelyen Koltai Lajos is.

Kitűnő volt, Lajos kiváló művész.

A három közös filmből Koltai kettőnek operatőre, egynek rendezője volt. A Malénánál és Az óceánjáró zongorista legendájánál is volt együttműködés, vagy csak a Sorstalanságnál, amelynek Koltai rendezője volt?

Amikor Koltai operatőre volt a filmnek, nem kerültünk kapcsolatba. Azoknál csak a rendezővel, Giuseppe Tornatoréval dolgoztam együtt. Lajossal pedig csak akkor volt igazi munkakapcsolat, amikor a Sorstalanságot csinálta.

A közönség Ennio Morricone tavaly októberi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában
MTI Fotó: Mohai Balázs

A filmkészítés melyik fázisában szeret bekapcsolódni? Mikor a legjobb az ön zeneszerzési módszere szempontjából? A forgatás előtt, közben vagy esetleg utána?

Nekem az a legjobb, ha a komponálás előtt már látom a forgatókönyvet. De ha ilyen nem áll rendelkezésre, akkor az is nagyon jó, ha tudok beszélni a rendezővel. Ilyenkor általában azt kérem tőle, hogy mondja el a történetet, néhány részletet arról, hogyan akarja felvenni a fontosabb jeleneteket. Ez persze nem ötperces beszélgetés szokott lenni. Aztán hazamegyek, és ha minden megvan, tehát vagy olvastam, vagy hallottam, akkor jönnek az ötleteim, amelyeket egyből küldök is vissza a rendezőnek. Van, ami elsőre betalál, van, amin dolgozni kell, mert a rendező még erre vagy arra gondol, és akkor aszerint nyúlok hozzá. Szóval komoly és intenzív, közös alkotói folyamat indul el, amely a legtöbb esetben nagyon izgalmas. Próbálok minél jobban ráhangolódni a forgatókönyvre, a beszélgetéseink eredményeire. Igazából ez a munkám alapja, és idáig elég jól működött. De nyilván minden folyamat más és más, még ha az eszközök és a módszer nem változik is sokat. És számolni kell az általam preferált folyamat másik szereplője, tehát a rendező hozzáállásával. Például sok rendező úgy áll a velem való munkához, hogy egy szót sem mond a filmről. Tarantino is ezt csinálta az Aljas nyolcasnál, egyszerűen semmit nem mondott a filmről. Még arról sem, hogy nagyjából hogyan szeretné felvenni, csak a forgatókönyvet adta oda. Nem mondott és nem is kért semmit, teljes szabadkezet adott. De volt olyan rendező is, aki eljött hozzám Rómába, megnéztük együtt a filmet, aztán felállt, és otthagyott egy szó nélkül. Akkor is teljesen egyedül dolgoztam. Aztán amikor eljön a zene felvételének ideje, már a korábban semmit nem mondó rendezők is nagyon figyelmesek, hiszen kíváncsiak, hogy mit hoztam ki a semmiből.

Volt-e olyan komolyabb változás a filmművészetben az évtizedek alatt, amely befolyásolta az ön filmekhez, a filmzenéhez való hozzáállását?

Nem. Legalábbis nem tudok ilyenről. Én viszont változtam, az biztos. Például most már sokkal lassabban komponálok, mint 10, 20 vagy akár 30 évvel ezelőtt. Főleg a kezdetekhez képest. Hiába nem változott lényegesen a technikám vagy a hozzáállásom, a személyiségem fejlődésével együtt jár, hogy a zeném is változik.

A több mint 600 zenei darab, amit magáénak tudhat, még akkor is nagyon sok, ha tudjuk, hogy ez évtizedek eredménye. Egyáltalán volt valaha olyan, hogy elakadt volna, és nem jött az ihlet huzamosabb ideig?

Igen, egyszer. Roberto Faenzának készítettem zenét az egyik filmjéhez. Akkor sajnos elkapott ez a dolog, és fogalmam sem volt, hogyan másszak ki belőle. Emlékszem, hogy otthon voltam, és hallottam az utcánkban lévő tüntetés felszűrődő ritmusos zajait. Annyit hallottam, hogy ta-tata, ta-tata, ta, ta, ta-tata, ami nagyon jó volt kiindulópontnak, aztán a többi pedig jött szokás szerint.

Úgy tudom, sakkozott már Polgár Judittal. Esetleg a jövő évi budapesti látogatásakor leül valamelyik magyar mesterrel?

És játszottam már Lékó Péterrel is. De most nem tervezek ilyet, a koncertutakon megpróbálok kizárólag a fellépésre koncentrálni. Az ilyen programok sajnos nem igazán férnek bele a turnék sűrű menetrendjébe.

Borítókép: Ennio Morricone olasz zeneszerző, karmester a közelgő születésnapja alkalmából megjelenő életrajzi könyve római bemutatóján 2018. szeptember 27-én, november 10-én tölti be 90. életévét Fotó: MTI /EPA / Claudio Onorati

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában