2018.02.22. 16:50
Szörényi Levente: Tudomásul vettem, hogy egyedül kell maradnom
Újabb kitüntetést kapott az énekes-gitáros-zeneszerző, Erkel- és Kossuth-díjas művész.
Budapest, 2018. február 16. Szörényi Levente gitáros, énekes, zeneszerzõ a Fonográf együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2018. február 16-án. MTI Fotó: Mónus Márton
Forrás: MTI Fotó
Fotó: Mónus Márton
Az Illés és a Fonográf egykori frontembere úriember módjára igyekszik kezelni a rajongást – olvasható a Vasárnap Reggel legfrissebb számában.
A Kölcsey-plakett idei átadóját már nem érték meg a szülei. De a korábbi díjakat a mama igen, az édesapja csak részben.
1988-ban halt meg a Fater. Megérte az Erkel-díjamat és 1983-ban az István, a király városligeti bemutatóját. A Muter a Kossuth-díjamat is.
Mikor érezte először azt, hogy a szülei elismerik azt, ahol tart?
1957-ben. A bátyámmal, Szabolccsal a szobi Vörösmarty fiúkollégiumban tanultunk. Eljött a bizonyítványosztás ideje. Ott ült a teremben 110 gyerek, tőlem balra apám, és amikor azt mondták, hogy „Szörényi Levente, jeles”, akkor a Fater egy kicsit előredőlt, mintegy jelezve, hogy ő az apám, és büszke rám.
Apás vagy anyás volt gyerekkorában?
Nagyon különböző emberek voltak; talán az a helyes válasz, hogy „is”. Édesanyánk nem hallott, de megtanult szájról olvasni és beszélni – több nyelven is. Hihetetlen szeretetet adott, a példájával fegyelemre tanított minket. Apánk volt a tekintély. Tiszta szívvel, jó szándékkal nevelt, de kiosztotta a sallereket is, amik elől próbáltunk elbújni a kanapé alá, nem nagy sikerrel. Ő volt a férfi a szemünkben, anya meg az anya.
Nagy szerelem kellett ahhoz, hogy a szülei felvállalták egymást, nem lehetett egyszerű nem hallóként gyerekeket nevelni.
Ezt soha nem analizáltam, de anyám már így született, ő megszokta az állapotát. Az élet összekovácsolta őket, és együtt is maradtak. Mi már belekerültünk a válási divatba, pedig tudjuk, hogy felelősek vagyunk a gyerekeinkért. Ebből az lett, hogy minden jeles alkalommal, karácsonykor, húsvétkor együtt van a család. Örs ilyenkor az édesanyját is meghívja.
A lányok mindig odavoltak a zenészekért, pláne a gitárosokért, az énekesekért. Két együttesnek, az Illésnek és a Fonográfnak is a frontembere volt, mégis elhagyták a nagy szerelmei: Ági, aztán a felesége, Zsuzsa, majd később Erika… Vajon miért?
Nem mindig történtek úgy a dolgok, ahogy szerettem volna. Az ember sokáig nem akarja megérteni, hogy mi miért volt, nehezen törődik bele. Végül tudomásul vettem, hogy egyedül kell maradnom, de nem az egyedüllétet érzem, hanem a totális függetlenséget. Rengeteg feladatot adott a sors. A vágy az persze más. És be kell vallanom, hogy korábban is, de még most is tűzön-vízen keresztül megy az ostromlás. Úriember módjára, intelligens módon igyekszem kezelni a rajongást. Nem vagyok könnyű ember, de igazán nehéz sem. A magamfajtának az a fontos, hogy el tudják-e viselni azt, ahogyan én élek.
Már csak azért sem érezheti egyedül magát, mert ott van a fia, Örs, a menye és a két szép unokája, Szellő és Villő.
Amikor válás után egyedül maradtam a Mátra utcai házban, hívtak Pilisszántóra, hogy nézzek körül, van ott egy telek. Megnéztem, és megéreztem, hogy oda kell költöznöm; én terveztem a házat. Azt mondtam Örséknek, hogy megkapják a Mátra utcai villát, ha lesz unoka. Nem siették el... 2006-ban született a ma már tizenkét éves Szellő, Villő pedig hamarosan ötesztendős lesz.
Alig volt húszéves, amikor egy buddhista ismerősük elkészítette a horoszkópját. Mi jött be az előrejelzésekből?
Tulajdonképpen a fontos dolgok mind! Lett két zenekarom, elértük a meg nem nevezett csúcspontot 1983-ban az István, a királlyal. Született egy fiam. Egyedül a második gyerek nem jött össze, pedig nagyon szerettem volna.
Nagy koncertre készülnek február 16-án a Fonográffal. Eddig is voltak gigafellépéseik – hogyan emlékszik rájuk?
1984-ben elégeltem meg az állandó koncertezést. Akkor három búcsúkoncertet rendeztünk tíz év után a Fonográffal, a pályafutásom egyik csúcsának nevezném őket. Örs is feljött dobolni, aki aztán 2004-ben ismét beült Németh Oszkár mellé. Természetesen most is ott lesz az Arénában. Az Illéssel több emlékkoncertünk is volt – az első aztán A koncert címmel filmen is megjelent. Majd ott volt a népstadionbeli hármas koncert. Kóbor évekig nem fért a bőrébe, felemlegette, hogy volt már együtt az Illés-Metro-Omega az Erkel Színházban; nem is nagyon emlékeztem rá. Éveken át presszionált. „Mit akarsz – mondtam –, hogy elkenjük a szátokat?” Aztán csak összejött az esemény: mi az eredeti felállás szerint öten voltunk, a Metro meg az Omega mindenféle vendégzenésszel lépett fel. A végén mindhárom együttes megjelent a színpadon, egymás nótáit játszottuk egy összeállításban. Történelmi esemény volt.
– 1965 óta, amióta megalakult az Illés együttes, szerzőtársak Bródy Jánossal. És, mint egy évtizedek óta együtt élő házaspárnak, hullámzó a viszonyuk. Van erre magyarázata?
Tini (Bródy beceneve – a szerk.) azt szokta mondani a közösen írt dalainkra, hogy elvált szülőkként meglátogatjuk a gyerekeinket. A nézeteltéréseink egy része szakmai: ő teljesen konczista, lelkileg fogják egymást kezét. Én írtam ugyan Zsuzsa és az együttes első nagy sikerét, a Rohan az időt, de mint énekesnő nem ő az ideálom. Bródy vetette fel hajdan, hogy írjunk lemezt Kovács Katinak, akivel akkoriban járt, aztán kihátrált a dologból. A lemezt végül Adamis Annával készítettük el, nagyon jó lett, de az Erdős Péter–Bors Jenő-páros elsüllyesztette.
Erdős egy interjúban azt mondta, hogy nagyon tehetséges embernek tartja Szörényi Leventét, akivel soha nem volt rossz a viszonya.
Ez gyakorlatilag igaz. Én az intézmények ellen léptem fel – de hát ő maga volt az intézmény. Nem nagyon szálltam bele a polémiákba akkoriban a családi háttér miatt; örültem, hogy megúsztuk a hortobágyi kitelepítést. Ráhagytam Bródyra, legyen ő a szóvivő. Aztán nagyon csodálkozott ‘90 után, hogy van véleményem. Azt mondta, rossz társaságba keveredtem.
Borítókép: Szörényi Levente gitáros, énekes, zeneszerző a Fonográf együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2018. február 16-án.
MTI Fotó / Mónus Márton