A tehetségnél sokkal fontosabb a szorgalom, és a munka

2023.03.28. 11:30

Nem szerette a tesi órákat Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok lett

Mindent a siker érdekében! – Akik sporttörténelmet írtak címmel tartott szakmai rendezvényt a Mathias Corvinus Collegium, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének két tagjával, a kétszeres olimpiai bajnok vívó Nagy Tímeával, illetve a négyszeres világbajnok asztaliteniszezővel, Jónyer Istvánnal Veszprémben, a Malomkert Sörházban.

Balogh Dávid

Jónyer István (balra) és Nagy Tímea remek hangulatban emlékezett vissza az aktív sportolói évekre Fotó: Nagy Lajos

 

Az eseményen sokan vettek részt, szinte minden korosztályból, és nagy figyelemmel hallgatták az egykori kiváló sportolók, példaképeik élménybeszámolóikat, a karrierjükről, buktatóktól egészen a csúcsig.

– A tesi órákat sem szerettem – kezdte útjának az elejéről Nagy Tímea, aki 2000-ben Sydney-ben, és 2004-ben pedig Athénban állhatott az ötkarikás játékokon a dobogó legfelső fokára. – Egy fiú tetszett meg, akiről csak annyit tudtam, hogy vívott. Így előálltam otthon azzal az ötlettel, hogy én is vívó szeretnék lenni. Kezdetben tehetségtelennek tartottak, és nem számoltak velem, de bebizonyítottam, ahhoz hogy valaki célba érjen, kevés a tehetség, a munkát és a szorgalmat kőkeményen bele kell rakni, legyen szó az élet bármely területéről.

Jónyer István fiatalként labdarúgó álmokat dédelgetett, azonban többen is észrevették, hogy van tehetsége az asztaliteniszhez.

– Tizennégy éves koromban kezdtem komolyan venni a pingpongot. Volt olyan, hogy Miskolcon felpattantam a vonatra, Budapesten az egyik klubnál megvolt az egyik edzés, majd átmentem a másik egyesülethez tovább gyakorolni. Számtalanszor késtem le az utolsó vonatot, így egész éjszaka barangoltam a fővárosban, és felfedeztem Budapestet. Ezekre mind szükség volt ahhoz, hogy elérjem a céljaim.

A korábbi 325-szörös magyar válogatott titkának annyit mondott, hogy amíg ellenfelei aludtak, ő addig is edzett. Volt, hogy éjjel kerékpárra ült, 30 kilométert letekert, majd levezetésnek még futott.

A karrierjük kezdeti nehézségeiről ma már könnyen és mosolyogva beszéltek a Halhatatlan Sportolók, akik bizonyították, hogy vasakarattal, kitartással és munkával nem létezik lehetetlen.

A beszélgetés végén a jelenlévők személyesen is feltehették kérdéseiket, majd ezt követően aláírást kérhettek, illetve közös fényképet készíthettek példaképeikkel. 


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!