2025.02.06. 13:00
Müller Ákos továbbra is hisz az álmában
Január 27-én elindult a TV2 új sportrealityje. A Kiképzés című valóságshow katonai feladatokon alapuló műsor, melyben Veszprém vármegye is képviselteti magát. A műsorban a Magyar Honvédség állományából kiválasztott négy kiképző vezetésével civil versenyzők katonai megmérettetésekben küzdenek meg egymással. A műsor házigazdája Stohl András.
A Kiképzés című reality a TV2 új sportvalóságshow-ja, amely a Honvédelmi Minisztérium és a csatorna közös fejlesztésű tévés produkciója. A műsorban Veszprém vármegyei szereplőket is láthatunk: Cziráki Martin a Kinizsi-rajban, míg Németh Ádám a Dobó-rajban bizonyíthat. A pápai Nagy Ádám zászlós pedig a Bocskai-raj kiképzője. Müller Ákos a Hunyadi-rajba került, azonban egy hatalmas hiba miatt a Pokol Hete előtt távoznia kellett a műsorból.

Forrás: Borsonline
A Kiképzés szereplője továbbra is hisz az álmában
Müller Ákos a Borsnak azt mondta, ugyan kiesett a műsorból, azonban nem adja fel nagy álmát, és egyszer egy napon hivatásos katonaként fog repülni. Kisgyermekkora óta tudja, hogy pilóta szeretne lenni, azonban szemüvege hátráltatja célja elérésében. "A civil repülést egyszerűen nem találom annyira izgalmasnak. Tulajdonképpen jelentkeztem is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, de mivel szemüveges vagyok, nem mentem át az alkalmasságin" – mondta a fiatal versenyező, aki ezért még a szemműtéten is gondolkodik.
Előző cikkünkben így mutattuk be őt: Müller Ákos 20 éves, pilóta szeretne lenni, szenvedélye a repülés. Vízimentőként tevékenykedik és érdekli a haditechnika. Sok sportágat kipróbált, de igazán egyikben sem érezte jól magát. Tizenöt éves korától a saját testsúlyos edzés megszállottja. Versenyhelyzetben kimondottan kompetitív, és nehezen viseli a vereséget. Eredményeit elsősorban kíváncsisága és tanulni vágyása hajtja előre. Bár képes lenne vezető szerepben helytállni, ezt a pozíciót inkább másnak engedi át, hiszen jobban érzi magát támogató vagy csapatjátékos szerepben.
A Kiképzés című sportrealityben a Hunyadi-rajban volt honvéd, annak kiképzője Oravecz Kristóf főhadnagy, aki szintén pilótaként szolgál a seregben. Ő így búcsúzott csapata tagjától: "Tudom, hogy négy év múlva újra találkozni fogunk a Magyar Honvédség kötelékében, ha végzett a repülős iskolában!"