2025.02.07. 19:59
Túszmentést hajtottak végre a honvédek
A tegnapi részben igazán különleges feladat várt a honvédekre. A Kiképzés versenyzőinek a szolnoki helyőrség különleges katonái mutatták be a feladatot, ami túszmentés volt.

Forrás: kikepzo_nagyadam/Instagram
A Kiképzés című műsor egyre durvább és keményebb feladatokat tartogat a versenyzőknek. A legutóbbi részben egy túszmentésnek lehettek szemtanúi a honvédek, amit utána nekik is végre kellett hajtaniuk. A szolnoki helyőrség különleges katonái aprólékosan és lassan mutatták be a feladatot, hogy minden világos és érthető legyen a rajok számára. A rajparancsnokok igazi nyomás alá kerültek: irányítaniuk kellett csapataikat a komplex feladat alatt.

Forrás: TV2
A Kiképzés egy vadonatúj, katonai stílusú sportreality, amelyben 24 előzetesen kiválasztott versenyző – férfiak és nők egyaránt – négy csapatba szerveződve csap össze egy különleges kihívássorozatban. A műsor középpontjában a négy kiképző áll, akik irányításával a játékosok teljesítik a kifejezetten erre a formátumra fejlesztett feladatokat. Ezekben megjelennek a Magyar Honvédség haderőnemei, eszközei és képességei, miközben a kihívások helyszíneit valódi laktanyák biztosítják. A Kiképzés című realityben Veszprém vármegyei szereplőket is láthatunk: Cziráki Martin a Kinizsi-rajban, Németh Ádám a Dobó-rajban bizonyíthat. A pápai Nagy Ádám zászlós pedig a Bocskai-raj kiképzője.
Túszmentés A Kiképzésben
A bemutató után a rajok túszmentést hajtottak végre. Fontos szempontok voltak a feladatnál:
- Az ellenerő létszáma ismeretlen
- Csak arra lehet lőni, akinél fegyver van
- A feladat akkor sikeres, ha a túsz sérülésmentesen megússza a helyzetet
- Festékpatronnal töltött szimulációs fegyvereket használnak, így azonnal látszik, ha valakit találat ér
- A tangó (holttest) ellenőrzése és a fegyverük ellenőrzése
Elsőként a Kinizsi-raj bizonyíthatott. A kommunikáció jól működött a rajban, a rajparancsnok összefogta a csapatot, így sikeresen véghez vitték a feladatot. Másodszorra a Dobó-raj próbálkozhatott. Cseke rajparancsnok lassan adott parancsot és a raj lassan válaszolt, de így is sikeresen elvégezték a feladatot. A Hunyadi-raj parancsnoka (Horváth honvéd) a nyomás alatt összeroppant, így nem tudta irányítani a csapatát. A kiképzőjük elmondása szerint rossz technikával, de elvégezték a feladatot, a sziéra (túsz) nem sérült meg. Utolsóként a Bocskai-raj került sorra. Földesi rajparancsnok az elején nehezen rázódott bele a feladatba, de kifelé sikerült összeszednie magát és magához vette az irányítást. Azonban Nagy Ádám kiképző szerint a feladatmegoldásuk "moslék" volt az előző napokhoz képest.