2025.02.14. 19:27
Ismerős arc tűnt fel a táborban
Január 27-én berobbant a TV2 új sportrealityje a képernyőkre. A Kiképzés című valóságshow katonai feladatokon alapuló műsor, melyben Veszprém vármegye is képviselteti magát. A rajok túl vannak az alapkiképzésen és a Pokol hetén, a Bocskai-raj négy versenyzővel folytatja a versenyt, míg egy ismerős arc visszatért a műsorba.

Forrás: TV2
A műsor a csatorna és a Honvédelmi Minisztérium közös fejlesztésű tévés produkciója, amelyben a Magyar Honvédség állományából kiválasztott négy kiképző vezetésével civil versenyzők katonai megmérettetésekben küzdenek meg egymással. A Kiképzés című realityben Veszprém vármegyei szereplőket is láthatunk: Cziráki Martin a Kinizsi-rajban, míg Németh Ádám a Dobó-rajban bizonyíthat. A pápai Nagy Ádám zászlós pedig a Bocskai-raj kiképzője. Ezen a héten Németh honvéd rajparancsnokként bizonyíthatja tudását, a piros csapatban Nehlich Kornél vette magához ezt a rangot, de kiképzőjével tiszteletlen volt.

Forrás: TV2
Azok, akik rendszeresen nézik a sportreality műsort, tudhatják, hogy minden hét végén a rajok értékelve vannak, és a kiképzők választanak 1-1 embert a rajokból, akiknek próbatételre kell menni és bizonyítani, hogy helyük van a rajban. A Pokol hete végén sem történt máshogy, míg a Kinizsi-rajból senkinek sem kellett próbatételre menni, a másik három csapatnak részt kellett vennie a megerőltető feladatsoron. Míg a a kékek és a zöldek ujjongva fogadták a visszatérő honvédeket, a pirosak, vagyis a Bocskai-raj tagjai teljesen összeomlottak, ugyanis Bodó Kittinek kellett távoznia a műsorból.
A Kiképzés: a Hunyadi-raj nagy örömmel fogadta a kiesett játékos visszatérését
A 13. rész igazi meglepetéssel kezdődött, ugyanis az első hét legvégén kiesett Müller Ákos visszatért csapatához. Akkor az vezetett a kieséséhez, hogy a kiképzés első fázisában a próbatételt feladta Segesdi honvéddel szemben, de a különleges helyzetre való tekintettel kapott még egy esélyt Oravecz Kristóf főhadnagytól. Az előző részben Tóth Attila tüdőgyulladás miatt elhagyta a tábort, mivel nem szerette volna hátráltatni a csapatát, így a kiképzők közös megegyezés alapján visszahívták Müller honvédet, hogy segítse a rajt. Kiképzője elmondta neki, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, mert rajta kívül senki nem kap még egy ilyen esélyt. Müller Ákos a kameráknak elmondta, hogy nehezen tudott elaludni, mert attól félt hogy, nem fog tudni teljesíteni és nem tudja megmutatni azt a csapatának, hogy igenis helye van a Hunyadi-rajban.