2025.06.11. 21:30
Ez a kámbek? Azahriah rejtett QR-kódokkal tér vissza – októberben koncert, júniusban film
Egyetlen rejtélyes Instagram-poszt elég volt ahhoz, hogy újra felrobbantsa az internetet: Azahriah mindössze annyit írt a kép alá, hogy „kámbek”, a képen pedig egy QR-kód szerepelt. Mostanra világossá vált, mire utalt – az énekes október 17-én egy MVM Dome-os koncerttel tér vissza, amit június 2-án, hétfőn délelőtt 11 órakor jelentett be.
Ez lesz Azahriah első önálló koncertje az MVM Dome-ban, miután 2024 tavaszán történelmet írt három egymást követő teltházas fellépéssel a Puskás Arénában. Akkor az ország egyik legnépszerűbb előadója váratlanul visszavonult: „Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyretenni, gondolkozni, változtatni, de legfőképpen tanulni tovább és fejlődni” – írta novemberben.

Forrás: HBO Max
A „kámbek” nemcsak ígéret volt, hanem stratégia: a Puskásban árusított repoharakon elhelyezett QR-kód is az MVM Dome eseményére irányított – Azahriah tehát már tavaly tudatosan készült a visszatérésre. A koncert hivatalos eseménye már elérhető a Facebookon is, a jegyértékesítés pedig június 12-én indul. Bár néhányan nagyobbat vártak a Puskás-triplánál, fontos kiemelni: az MVM Dome Magyarország legnagyobb beltéri koncerthelyszíne – és minden bizonnyal itt is rekordidő alatt fogynak majd el a jegyek.
A Puskás Aréna utóhatása még most is érződik. A koncerten kapható repoharak például az esemény után több ezer forintért cseréltek gazdát online, mára pedig valódi relikviaként őrzik őket a rajongók. Volt, aki munkahelyre vitte be, más vitrinbe tette, sőt, olyan is akadt, aki a szülőszobára is magával vitte. Amikor Azahriah egy újabb posztban feltette a kérdést: „Megvan még?”, a kommentelők ezrével válaszoltak – és lelkesen készülnek az új fellépésre.
Azahriah az otthonok képernyőit is meghódítja
És ezzel még nincs vége: június 20-tól streamelhető lesz a „Mi vagyunk Azahriah” című koncertfilm a Max (korábban HBO Max) kínálatában. A tavaly novemberben mozikba került film nemcsak az előadó pályáját követi végig, hanem egy különleges narratívával, „valóság és képzelet” keverékével mutatja be Azahriah világát. A filmben QR-kódos meglepetéseket is elrejtettek, ezek a Yettel közreműködésével különféle nyereményeket rejthetnek a szemfüles nézőknek.
A film már moziban is kiemelkedően teljesített: az első héten több mint 30 ezren nézték meg, összesen pedig közel 60 ezer néző volt kíváncsi Azahriah történetére. Most, hogy mindenki számára elérhetővé válik otthonról is, újabb lendületet kaphat az „Azi-láz”.
Azahriah tehát nemcsak visszatért, hanem ismét sikerült úgy felépítenie egy eseményt, hogy a közönség már a bejelentés pillanatától részese lett a történetnek – rejtélyes utalásokkal, QR-kódokkal, rajongói emlékekkel és egy újabb nagyszabású koncerttel.