Igazi tündérmese

2025.06.20. 22:00

Villámgyors szerelem, balatoni álomesküvő – Kárász Róbert új fejezetet nyitott

Kárász Róbert ritkán beszél a magánéletéről, de most kivételt tett – és nem is akármilyen apropóból. A televíziós műsorvezető ugyanis egy éve szeretett bele Baska Barbarába, a dokumentumfilmes operatőrbe, most pedig már a feleségének mondhatja.

A szerelmi történetük szinte forgatókönyvért kiált, hiszen első találkozásuktól számítva mindössze 65 nap kellett ahhoz, hogy Róbert letérdeljen, és feltegye a nagy kérdést. A válasz természetesen „igen” volt – május 24-én pedig a Balaton partján hivatalosan is összekötötték az életüket.

A Balaton parton vette el kedvesét Kárász Róbert
A Balaton parton vette el kedvesét Kárász Róbert
Fotó: Blaubacher Mihály / Forrás: Story

A Balaton-parti esküvő akár egy hollywoodi filmbe is beleillene

A két médiás szakember kapcsolata egy munkakapcsolatként indult 2024 elején, amikor Barbarát bemutatták Róbertnek. A kezdetben csendes, visszahúzódó kolléganő lassan nyitott meg előtte, és ahogy egyre többet beszélgettek, úgy mélyült el a köztük lévő kapcsolat. „A személyisége teljesen levett a lábamról” – mesélte Kárász Róbert, aki már a második randin megjósolta, hogy egyszer feleségül veszi Barbarát.

Ez a jóslat gyorsan valóra is vált. 2024 júliusában, Barbara 40. születésnapján a Balaton közepén, egy vitorláson kérte meg a kezét. A romantikus eljegyzésen csak ők ketten és a hajóskapitány voltak jelen – no meg a kamera, amit Róbert előre odaadott a kapitánynak, hogy megörökítse a meghitt pillanatot.

Az esküvő sem volt hétköznapi. A református szertartásra Csopakon, 85 vendég előtt került sor, majd a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén folytatódott az ünneplés. A vendégek nemcsak a pár boldogságának, hanem a különleges részleteknek is örülhettek: a felszolgálásban Róbert alapítványi kávézójának, a Premier Kultcafé fogyatékossággal élő dolgozói vettek részt, a menüért neves gasztrovállalkozások feleltek, a zenei programban pedig többek között Molnár Dani, Bebe, valamint Korda György és Balázs Klári is fellépett. A gyerekek sem unatkoztak, animátorok és óvónők szórakoztatták őket a gyereksátorban.

Ez a nap valóban olyan volt, mint egy modern tündérmese: két ember egymásra találása, gyors, de mély szerelem, majd egy különleges esküvő, ami nemcsak róluk, hanem a közösségről és az összetartozásról is szólt.

A mesébe illő esküvőről a Story oldaláról olvashatnak részletesebben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!