Őszintén kibontakozott

2025.06.25. 08:00

"Nem érzem, hogy ezt vállalni kéne" - Tóth Vera már megint üzent a húgának?

Tóth Vera, a Megasztár első évadának győztese és hazánk egyik legismertebb énekesnője ismét kendőzetlen őszinteséggel beszélt a Húzós podcastban. A tavalyi Év női előadóművésze díjjal kitüntetett énekesnő nemcsak a tehetségkutató műsorok világát bírálta, hanem saját személyes élményeiről is vallott. „Egy budai villa árát költöttem pszichológusokra” – kezdte az interjút, amit néhány nappal az után adott, hogy nyilvánosságra került Tóth Gabi csatlakozása a Megasztár megújult zsűrijéhez.

Tóth Vera már nem titkolja, hogy a hazai tehetségkutatók világa számára egyre inkább kínossá vált. „A műsorok már nem a fellépők tehetségéről szólnak, hanem inkább a zsűri botrányairól, hogy ki kivel veszett össze, vagy milyen botrányt generál” – fogalmazott. A művész, aki egyébként rendkívül tiszteli a tehetséget, úgy érzi, hogy a zsűrik által uralt műsorok már a trash kategóriába sorolhatóak. „Tisztelet a kivételnek, de a művész szó elképesztően elértéktelenedett. Anyukám sem megy el zsűrizni, és szerintem én sem tenném már” – tette hozzá.

Tóth Vera volt a vendége Rónai Egonnak a  Húzos podcast című műsorában
Tóth Vera volt a vendége Rónai Egonnak a Húzos című podcastműsorában
Fotó: Rónai Egon Facebook-oldala

Tóth Vera bevallotta, hogy nem szívesen vállalna el zsűrizési felkéréseket, és azt is elmondta, hogy korábban még másképp gondolkodott erről. „Amikor még hittem a tehetségkutatásban, talán szívesebben zsűriztem volna, de ma már nem érzem, hogy ezt vállalni kéne” – jelentette ki. Az énekesnő szerint a műsorokban a tehetség helyett sokszor inkább a botrányok és a szórakoztatás kerülnek előtérbe, miközben a valódi értékek háttérbe szorulnak, a Megasztár tavalyi zsűrijében azonban szívesen foglalt volna helyet.

A személyes változások és a pszichológusok

Tóth Vera a beszélgetésben elmondta, hogy az elmúlt másfél évben hatalmas változásokon ment keresztül. „Egy budai villa árát költöttem pszichológusokra, de megérte, mert ma már sokkal tudatosabb vagyok” – árulta el, Rónai Egon műsorában, hogy a személyes fejlődése nagyon fontos része lett az életének.

Gabiról, a férjéről és a falusi életről

A podcastban szóba került Tóth Vera húga, Tóth Gabi is, akiről az énekesnő elmondta, hogy „Irtó sokan kattintanak arra, ami róla jelenik meg. Ha a húgom foglalkozna azzal, hogy egyensúlyba rakja magát a sajtóval, talán szólnának neki, ha írnak róla valamit. Nekem szólnak. Egy-két picike online lap kivételével.” Tóth Vera arról is beszélt, hogy ő sokkal jobban meg tudta találni az egyensúlyt a sajtóval való viszonyában, míg Gabi még nem alakította ki a saját határait.

Tóth Vera viszonya a sajtóval

Tóth Vera őszintén beszélt arról is, hogy az évek során hogyan alakult a sajtóval való kapcsolata. „Addig nem engedem ki a cikket, míg nem látom a címlapképet és a címet. Lehet, hogy ehhez nincs jogom, de a farkastörvények alapján mégis van, mert különben nem fogok többet megszólalni. Ugyanakkor meg kell adni a tiszteletet az újságírónak, mert valahol neki köszönheted, hogy pörög a neved. Az egyensúlyt kell megtalálni.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!