Kiemelkedően jó minőség

2018.01.30. 10:00

Érdemes lesz eltenni néhány palack bort a 2017-es évjáratból

A Vince-napi borünnepen, Balatonfüred szezonnyitó rendezvényén a kulturális és gasztronómiai programok mellett több szakmai előadás is elhangzott.

Sági Ági

Tavaly kevesen merték bevállalni a késői szüretet, pedig október közepén még visszatért az indián nyár, aki merész volt, az meg tudta csinálni – mondta Májer János Fotó: Sági Ági

A 2017-es évjárat sajátosságairól Májer János, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének vezetője beszélt.

– Mind mennyiségi, mind minőségi szempontból kiemelkedő évjárat a 2017-es. Bár az év hosszan tartó hideggel indult, a szőlőkben téli fagykár nem keletkezett – kezdte előadását a szakember.

A szőlő mélynyugalmi állapotban jól tűri a hideget, a gazdáknak csak akkor kell aggódniuk, ha a hőmérséklet mínusz 18–20 fok alá csökken. Ebben a régióban tavaly sem volt mínusz 14–15 foknál hidegebb, és a tél gyorsan véget ért. A rügyfakadás ko-rai volt, a sokéves átlag előtt megtörtént.

– Tavasszal két alkalommal, áprilisban és május közepén is volt enyhe hidegbetörés, de ezt a szőlő kompenzálni tudta. Nálunk komoly gondot nem okozott, szemben a nyugat-európai területek-kel, ahol jelentős lett fagykár – hangzott el az előadáson.

Tavaly kevesen merték bevállalni a késői szüretet, pedig október közepén még visszatért az indián nyár, aki merész volt, az meg tudta csinálni – mondta Májer János Fotó: Sági Ági

A korai rügyfakadás ellenére a virágzás az átlagosnál egy héttel később kezdődött. A vegetációs időszakban a sokéves átlag fölött volt a hőmérséklet átlagos vagy átlag alatti csapadékkal, jelentős területi szórással.

A nyár folyamán hét hőhullám söpört végig a térségen, de az utolsó pillanatban mindig megérkezett a felmentő csapadék, így aszálykár sem történt. A nap erejét jól jelzi, hogy a levelek több alkalommal a nyugati oldalakon is megperzselődtek.

– Komoly gombabetegség elsősorban a kedvező időjárási körülmények miatt nem ütötte fel a fejét az ültetvényekben, megjelentek viszont a foltosszárnyú muslica és az invazív kabócafajok károkozásai. A kabócák közül elsősorban az amerikai szőlőkabócára kell gondolni, amely az aranyszínű sárgaság nevű betegség terjesztője – mondta Májer János.

Az aranyszínű sárgaság tavalyi megjelenése két éve komoly riadalmat okozott a Badacsonyi borvidéken, de ennek oka az elhibázott kommunikáció volt. Ez a kabócafaj leginkább az alanyokon és a direkttermő fajokon – például az Izabellán és az Otellón szaporodott fel. Valószínűleg az összes dunántúli borvidéken megtalálható már, de az észak-balatoni régióban a műveletlen szőlőterületeket hatósági eszközökkel kivágatják, és ezzel a kártevő elleni leghatékonyabb védekezést is megvalósítják.

Tavaly a növényvédelmi problémák jelentős részét nem az alacsonyabb rendű fajok okozták, hanem a melegvérűek. A seregély mellett a vaddisznók, szarvasok, őzek váltak a szőlőültetvények legnagyobb károkozóivá.

– A szüret nagyon korán kezdődött és gyorsan lement. Szinte összeértek a fajták, és szeptember végére már le is szedtek mindent a gazdák. Ekkor jelentős csapadék is érkezett, kevesen merték a késői szüretet bevállalni. Pedig október közepén még visszatért az indián nyár, aki merész volt, az meg tudta csinálni – mondta Májer János.

Az éves csapadékmennyiség végül átlagos lett, néhány fajtánál kevesebb lett a sav, de összességében minőségi és mennyiségi szempontból is kiváló eredmények születtek. Az első borkóstolókon ígéretes borok mutatkoznak.

Decembertől január közepéig a mínusz 5 fok volt a leghidegebb, de néhányszor 15 fokos meleget is mértek. A szőlő mélynyugalmi állapotának lassan vége, most az úgynevezett kényszernyugalmi állapotba kerül. Ilyenkor már alacsonyabb a fajták fagytű-rése, így a jelentősebb fel-melegedést követő lehűlések még okozhatnak problémát az ültetvényekben. A borá-szati kutatóintézet már végzett rügyvizsgálatokat, melyek eddig jó eredményeket mutatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában