országos hírnévnek örvendett

2018.04.01. 20:00

Halimbán méltón őrzik a gyógyfüves esperes szellemi örökségét

Szalai Miklós halimbai esperes élete folyamán a természet adta csodákban hitt, papi hitvallása mellett.

Borsos Renáta

Imre Zsuzsanna az emlékházban a szárított gyógynövényekre mutat, mellyel illusztrálják a hajdani teakeverékeket

A természet sok kincset rejtett a gyógynövények ismerőjének, aki ezen tudás birtokában az első pionírok egyikének számított az országban.

Mind a helyi vezetőség, mind a lakosság fontosnak tartja, hogy Szalai Miklós örökségül hátrahagyott szellemi értékét megbecsüljék. A település iskolája a néhai reverendás füvesember, országos hírű gyógyító nevét viseli. Az iskola falai között a pedagógusok a természet védelmére, a gyógynövények ismeretének fontosságára, az embertársak segítésére is tanítják a diákokat.

A ház környezetében bemutató- és oktató jelleggel gyógynövénykertet létesítettek

Az önkormányzat jelenlegi fenntartásában Szalai Mikós egykori otthona ma már emlékházként várja a látogatókat, ahol állandó kiállítással emlékeznek meg az ott fáradhatatlan munkabírással tevékenykedő esperesről, akinek országos hírére olyan világi személyek is megjelentek a faluban, akikről soha nem is gondolták volna. A ház környezetében nyolc évvel ezelőtt bemutató és oktató jelleggel gyógynövénykertet létesítettek, gyógynövényparcellákkal, üvegházakkal, tanösvényekkel. Az emlékkertet gyakran látogatják óvodai és iskolai csoportok, baráti társaságok. Szalai Miklós életművéről, szellemi hagyatékáról az emlékház felelősével, a kertészmérnök Imre Zsuzsannával beszélgettünk.

Imre Zsuzsanna az emlékházban a szárított gyógynövényekre mutat, mellyel illusztrálják a hajdani teakeverékeket

– Az ódon falak, a dolgozóasztal, a könyvek és teakeverékekre is utaló emlékek, a személyes tárgyakkal berendezett emlékszoba, illetve a kert miliője a mai napig árulkodik a közel fél évszázadot itt eltöltött gyógyító esperes munkásságáról. A nem halimbai születésű, papként, majd káplánként és plébánosként a megye több plébániáján szolgált, később esperesi rangot kapott Szalai Miklósnak régi álma vált valóra azzal, hogy a településre helyezték 1947-ben. Tudta, hogy Halimba és természeti környezete az ország egyik legnagyobb gyógynövénytermő területe, a kedvező földrajzi fekvésnek és az egyedi mikroklímának köszönhetően. A növények iránti szeretetét a gimnáziumi évek alatt, egykori tanárának köszönhette. Halimbán tevékenységét autodidakta módon, növényhatározással kezdte, több évtizedes munkát adott számára, amíg a Herbárium gyűjteményét összeállította.

Az ínséges években nyolc-tíz településre jutott egy háziorvos

Tudásával kivívta a botanikában jártas szakemberek elismerését. A termőhely adta gazdag növényvilág alapos ismeretén túl a figyelmét a háborút követő időkben a természet erejének segítségével egyre inkább a gyógyítás felé fordította. Az ínséges években nyolc-tíz településre jutott egy háziorvos, a drága gyógyszert csak Ajkáról lehetett beszerezni. Nem volt könnyű dolga tehát annak, aki megbetegedett. Az esperes a növénytankönyvek mellett orvosi könyveket is tanulmányozott, hogy a betegségek tüneteit, okait, gyógyításának mechanizmusait elsajátíthassa. Hitte, hogy fűben, fában van az orvosság. Az enyhébb testi panaszokra jól ismerte a megfelelő természetes orvosságot, saját kezűleg kevert teakeveréke volt a gyógyír.

A népszerű rovarhotelt Imre Zsuzsanna mutatta be az érdeklődő gyermekeknek

Hamar híre ment a faluban, egyre többen jártak a csodájára. Volt olyan keveréke, amihez több mint tízféle gyógynövényt párosított, hogy egymás hatását szinergikusan erősítsék. A receptúrák évről évre változtak, a tökéletességre törekedett. Gyakran várta a véleményeket a fogyasztóktól, hogy a megfelelő irányba módosíthassa az összetevőket.

Előfordult az is, hogy egy-egy növény nem állt megfelelő mennyiségben a rendelkezésére a természetben, például egy esetleges vadkár miatt. Ekkor szükség volt egy helyettesítő növényre, amely ható-anyagban elérte azt a hatást, mint az elődje.

Hatvanéves korától a nyugdíjas éveit már a mostani emlékházban töltötte. A Jóisten szolgálata után, ami a papi hivatását illette, idejét és ener-giáját a gyógynövényeknek szentelte, harminc esztendőn át „csak” ennek élt, egészen 1990-ben bekövetkezett haláláig. Hatalmas mennyiségű tudásanyagot halmozott fel. A növények gyűjtésében a falu apraja-nagyja segített neki, nagy tiszteletnek örvendett. Súlyosabb betegségeket csak orvosi diagnózis felállítása után volt hajlandó kezelni. Megbecsülése ellenére mégsem kerülhette el, hogy bizonyos emberek koholt vádjai rásüssék a kuruzslás képzeletbeli bélyegét. Az ellene irányuló vizsgálatkor az eljárást végző professzor azonban szinte azonnal látta, hogy milyen nagy tudású emberrel van dolga, és mivel az esperestől kapott gyógyteakeverék meggyógyította a gyomorfe-kélyét, jó barátság alakult ki közöttük. A több évtizedes munka meghozta gyümölcsét, az egész országból jöttek halimbai otthonába, elsősorban az epe-, vese és gyomorteája miatt.

Szalai Miklós puritán életet élt, az eladásokból befolyt összeget karitatív célokra, templomfelújításokra és a nehéz sorsú gyermekek taníttatására fordította – osztotta meg ismereteit Imre Zsuzsanna.

A közelmúltban több kezdeményezés is megvalósult

Napjainkban a hátrahagyott szellemi örökségét a négyezer négyzetméteres gyógynövénykerttel is szimbolizálják, ahol a csoportos látogatások alkalmával interaktív formában lehetőség van a növények megismerésére. Imre Zsuzsanna kertészmérnöki mivoltának és pedagógiai érzékének köszönhetően segítségére van a látogatóknak. A közelmúltban több olyan kezdeményezés is megvalósult, amely a természet jobb megismerésére ösztönözte az érkező vendégeket. A nyár folyamán átadtak egy mezítlábas ösvényt. A talp reflexológiás pontjait stimuláló séta a szervezet élettani folyamataira igen kedvező hatással volt, a helyi iskola még gyógytestnevelési órát is tartott a helyszínen.

– Reneszánszát éli most minden, ami természetes, ami az öngyógyító folyamatokra irányul. A jövőre vonatkozó új célok és tervek megvalósulása terén nincs hiány, tervezünk egy fűszernövényágyást a kertben, hogy ezzel is bővítsük a megszerezhető ismereteket. Igyekszünk a jövő nemzedékének átadni a természetközeli gondolkodás jelentőségét, játékos formában, akár egy rovarhotel megépítésével vagy egy általuk gondozott veteményes ágyással érdeklődésüket könnyen a jó irányba tudjuk terelni, ebben rejlik a felelősségünk – zárta gondolatait Zsuzsanna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában