Gyógynövények napjainkban

2018.05.31. 07:00

Az egykori kolostori gyógyászat a Balaton-felvidéken Szőke Andrástól

A jól ismert filmrendező, Szőke András érdekes és manapság aktuális témát hozott elő-adására a Wass Albert Könyvtár és Múzeum népes hallgatósága elé.

Tóth B. Zsuzsa

A ma már szappanairól, gyógynövényes készítményeiről is híres Szőke András Balázs Béla-díjas filmrendező ezúttal a kolostori gyógyászatról, illetve a mindennapokban többféle területen felhasználható növényekről beszélt hallgatóságának. A tőle megszokott részletességgel és humorral fűszerezve elmondta, hogy miért fordult a természetgyógyászat felé, mikor és milyen körülmények között érkezett a Balaton-felvidékre és telepedett le Taliándörögdön 1989-ben. Mint elmondta, azóta is tevékeny résztvevője a település életének, a helyi plébánossal együtt végez – többek között – helytörténeti és közösségszervező munkát. Ezenkívül gyógynövényekkel foglalkozik, amelyekből különböző termékeket, szappanokat, eceteket készít.

Szőke András szerint a gyógynövényekből magunk is készíthetünk hasznos kivonatokat, szappanokat Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A filmrendezőként és humoristaként ugyancsak jól ismert Szőke András több, a témával kapcsolatos, régi kiadású dokumentumot, könyvet, használati tárgyat vitt magával az előadásra szemléltetésképpen. A különleges, értékes füveskönyvekbe a közönség is bepillantást nyert.

Előadásával széles körű történeti áttekintést adott a Balaton-felvidékről, kitérve a táj jellegzetességeire, az itt egykor letelepedett szerzetesrendekre és azok tevékeny életére. Többek között még a vidékhez kötődő betyárokról is említést tett. Elmondta, hogyan termesztették a fűszer- és gyógynövényeket a szerzetesek, milyen módszerekkel dolgozták fel azokat, illetve milyen jellegű panaszok, betegségek esetén alkalmazták. Ehhez kapcsolódva azt is megtudhatták az érdeklődők, hogy a teának és a levesnek egykor – azon kívül, hogy a szomjúság és az éhség csillapítását szolgálták – fontos szerepe volt a szervezet egészségi állapotának karban- tartásában is.

Szőke András számtalan ismert növényt sorolt fel, amelyeket a mindennapokban főként a konyhában használunk ma, de ugyan- úgy hasznosíthatóak különböző gyógyhatású készítmények összeállításához is. Az elő-adás jó hangulatához hozzá-járult, hogy Szőke András számtalan anekdotát megosztott a hallgatósággal, akár szorosan kapcsolódtak azok a témához, akár nem. Az elő-adás végén a vállalkozó kedvűek megkóstolhatták saját készítésű extraktumait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában