Óvatosan napfürdőzzünk!

2018.05.30. 15:00

Védjük meg bőrünket a Nap káros sugaraitól!

Bőrünk védelmére a nyári időszakban kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Ahogy az átlaghőmérséklet emelkedik, úgy a kedvünk is egyre inkább nő arra, hogy érezzük, ahogy a nap melege simogat minket. A túlzásba vitt napozást elkerülendően,- bőrtípusunktól függetlenül - mindig ügyeljünk a mértékletességre, és szigorúan tartsuk be a szakemberek tanácsát, miszerint délelőtt 11 és délután 15 óra között ne tartózkodjunk a napon.

Borsos Renáta

A nyári bőrvédelem fontosságát, Pillerné Szendi Veronika kozmetikus hangsúlyozta Fotó: Borsos Renáta

A biztonságos napozás érdekében, tanácsos még a nyári időszak előtt bőrgyógyásszal átvizsgáltatni a meglévő anyajegyeinket, mondta Pillerné Szendi Veronika kozmetikus. A napfürdőzésnek a veszélyeket rejtő UVA, és UVB sugárzása mellett, természetesen számos előnye is van, ha körültekintő az ember. A nap jótékony hatása révén nyerjük szervezetünk D vitamin szükségletének egy részét is.

- Nyár elején magas faktorszámú fényvédő krémet használjunk, mert a tél után, még nem szokott hozzá a bőrünk a napfényhez. Majd igazítsuk a bőrtípusunkhoz megfelelően a fényvédő faktorszámának megválasztását. Naponta többször ismételjük meg a naptej használatát. A napfürdő előnyt jelenthet egyebek mellett a pattanásos bőr számára, ha azt alapos tisztítás előzte meg. Sokan vágynak az egészséges nap csókolta bőrszínre, mely nagyon jól mutat, optikailag karcsúsít és az apróbb bőrhibákat is elfedi. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a barna bőrnek gondos ápolásra van szüksége, így ha szeretnénk megőrizni a barnaságunkat, hetente egyszer-kétszer érdemes finom szemcséjű bőrradírt használnunk, hogy csak az elhalt fátylat koptassuk le a bőrről.

A nyári bőrvédelem fontosságát, Pillerné Szendi Veronika kozmetikus hangsúlyozta
Fotó: Borsos Renáta

Ne feledkezzünk meg a belső táplálásról sem, különböző napozóvitaminokkal segíthetjük a barna bőrszín megtartását. Ezekben általában antioxidánsok, karotinoidok vannak, melyeket az alábbi ételek elfogyasztásával lehet magunkhoz venni. Béta karotin van a sárgarépában, sárgadinnyében, sárgabarackban, szilvában, sütőtökben, paprikában. Likopinhoz jutunk, ha paradicsomot, görögdinnyét fogyasztunk, luteinhez pedig ha minél több zöld növényt eszünk-fejtette ki véleményét Veronika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában