Összehozza a családokat

2018.06.12. 18:43

A társasjátékokat népszerűsíti rendezvényein az egyesület

A Családi Társasjáték Egyesület már lassan két éve rendezi meg minden hónapban az összejöveteleit, amelyeken a társasjátékozást népszerűsítik. A rendezvényeken több mint 150 társasjáték közül lehet választani, amelyeket a játékmesterek betanítanak és felügyelnek.

Molnár Sándor

Játékmesterek segítenek a résztvevőknek a játékok megismerésében Fotó: Penovác Károly

Karcagi Péter, az egyesület vezetője több éve foglalkozik már társasjátékok kiadásával, fejlesztésével. Két évvel ezelőtt találkozott a megyeszékhelyen azzal az egyetemistákból álló kis csapattal, amely aktívan társasjátékozik. Nekik már működött egy kis klubjuk, ahol társasjátékos összejöveteleket tartottak. Péter és az egyetemisták célja az volt, hogy nagyobb közösséget építsenek, ezért létrehozták a Családi Társasjáték Egyesületet. A klubrendezvényt megnyitották a lakosság felé is, és már két éve tartanak társasjáték-délutánokat. Egyre népszerűbbek lettek, tavaly decemberben már százan, januárban pedig kétszázan voltak a rendezvényeken.

Játékmesterek segítenek a résztvevőknek a játékok megismerésében Fotó: Penovác Károly

Az egyesület vezetője szerint nagyon nagy az igény a társasjátékokra, sokkal nagyobb, mint ami látszik. – Találkozom emberekkel, és kiderül, hogy nem ismerik az új játékokat, viszont nagyon érdeklődőek. A társasjátékok rengeteg olyan megoldást adnak a hétköznapokra, amire eddig nem gondoltak. Például a gyerekek elcsábíthatóak a telefonoktól, és a játék összehozza a családokat. Ez volt az alapkoncepciónk, a küldetésünk. Azóta ezt kicsit továbbfejlesztettük, és nemcsak a családoknak nyújtunk játékokat, hanem olyan baráti társaságoknak is, amelyeknek akár többórás játékokra van igényük. Ezek már komoly agymunkát és stratégiai gondolkodást igényelnek – meséli Karcagi Péter.

Kiderül az is, hogy hatéves kor alatt a gyerekek inkább mozgáspártiak, 6-7 éves kortól 11 évesig már szeretnek társasozni is. A kamaszokat a legnehezebb mozgósítani az asztali játékra, viszont az egyetemista korosztály sokkal nyitottabb az izgalmas feladatokra.

Az egyesület havonta egyszer hirdeti meg a lakosság felé is nyitott rendezvényeit a közösségi portálon. Ezeken játékmesterek segítenek a résztvevőknek a játékok megismerésében, a szabályok elsajátításában.

Az egyesület végső célja, hogy a társasjátékozás alapvető szabadidős elfoglaltság legyen.

A játékos közösség vasárnap ünnepelte második születésnapját. Az évfordulóra tortákkal, tombolasorsolással és extra ajándékokkal is készültek. Mindezek mellett házi Crokinole-bajnokságot is rendeztek a Völgyikút étteremben, ahol otthonra találtak napjainkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában