egy éve megkezdték a szervezést

2018.07.21. 15:34

Anna-báli lázban ég Balatonfüred

Izgatottan járta végig az Anna Grand Hotel valamennyi helyszínét, ahol az Anna-bált rendezik meg július 21-én, szombaton este Cserép László főszervező, és elégedetten nyugtázta, minden elkészül az esti bevonulásra.

Kovács Erika

Az utolsó simításokat végezték szombaton délelőtt és délben, amikor ott jártunk, már a technikát, a hangosítást szerelték a szakemberek. Megtudtuk, újdonság lesz, hogy idén több kivetítőt is elhelyeznek a szálloda parkjában, ahol a vendégek – ha kedvük tartja – séta vagy pezsgőzés közben is követhetik az eseményeket.

Cserép László főszervező Fotó: Balogh Ákos/Napló

Szintén meglepetésnek szánják a szervezők, hogy a Gyógy téren különleges koreográfiára nagyon látványos lovas, táncos bemutatóval ajándékozzák meg a vendégeket, nézelődőket.

– Úgy tudom, hogy sok vendég már megérkezett, a hölgyek többsége bizonyára éppen fodrásznál ül – mondta Cserép László, aki azt is elárulta, az idei bál szervezését már a tavalyi után két nappal megkezdték, januárra pedig teljesen elkészültek a tervekkel.

 

A szálloda konyháját is nagy sürgés-forgás jellemezte, legalább húsz szakács készítette az ételeket segítőikkel együtt, hogy este, a báli asztalon kifogástalan ízben és látványban tudják a vendégek elé tenni herendi porcelán tányérokon előételnek a sóban érlelt, citrusos kecsegét kacsamájjal, pácolt gyömbérrel, uborkazselével, kaviárral, illetve a mentás őszibarack-krémlevest mandulás ropogóssal, főételként pedig borjúfilét jeruzsálemi articsókával, kardamomos napraforgókrémmel, glasszírozott zöldségekkel. Mindezek mellett kínálnak konfitált galambcombot mellével, árpagyöngy rizottóval és karamellizált gyöngyhagymával. A desszert is különlegesnek ígérkezik, ami lime-os joghurtszeletből, erdei és nyári gyümölcsökből, makarónvariációkból áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában