Lazaság és szabadság

2018.10.10. 17:36

Kínában is megmutathatja magát a pápai hiphoptáncos

A hiphoptánc sokkal inkább egyfajta életstílus, mint hobbi, és sokkal inkább művészet, mint sport – vélekedik a pápai Dalmai Donát, aki több mint öt éve foglalkozik ezzel a mozgásformával, október közepén pedig Kínában mutathatja meg tudását tánccsapatával.

Polgár Tibor

Fotó: Side Skill

A húszesztendős Dalmai Donát 2013-ban ismerkedett meg a hiphoptánccal a pápai Zsoodance táncstúdióban, az akkor már egy éve ott táncoló húga, Dalmai Grétának köszönhetően. – Egy kicsit tartottam a dologtól, mert rajtam kívül csak egy fiú vett részt a táncedzésen. A hiphop nem a jól hangzó neve és nem a menő, lógós ruhák miatt fogott meg, hanem az általa közvetített lazasággal és szabadsággal. Ez a tánc sokkal inkább egyfajta életstílus, mint hobbi, és sokkal inkább művészet, mint sport. Nem lehet összehasonlítani például a balettal. A hiphoptáncban nincs alappozíció, és az ütemre végzett bármilyen mozdulat a tánc része lehet. Amit táncolsz és ahogyan táncolod, az te vagy, azzal fejezed ki saját magadat – fogalmazott a pápai fiatalember.

Mint mondta, bármely táncstílusra érvényes, hogy hatalmas akarat, kitartás és alázat szükséges az ügyes, kiemelkedő táncossá váláshoz. Hozzáfűzte, akiben ezek a tulajdonságok megvannak, és mindez egy kis tehetséggel is párosul, idővel olyan egyéniséggé fejlődhet, mint a világhálón sokak által csodált táncosok, hiszen egykor ők is a nulláról kezdték.

A pápai Side Skill tánccsapat tagjai október 18-án Kínában mutathatják meg magukat Fotó: Side Skill

Dalmai Donát 2015-ben már táncokat koreografált, majd a következő év nyarán saját utat kezdett járni és megtartotta első táncedzését, amin négyen vettek részt. Tánccsapatát Side Skill Dance Brandnek hívják, melynek mostanra több mint 20 tagja van. Az idei esztendő szeptemberétől egy veszprémi csapat felkérésére Pápa mellett a megyeszékhelyen is lett egy csapata. A Side Skill a bemutató fellépéseken túl rendszeresen részt vesz különféle megmérettetéseken. A csapat eredményei közül kiemelkedik az egyik országos hazai versenyen elért két második helyezés: az egyiket a Dalmai testvérek, Gréta és Donát duója, míg a másikat a Side Skill Boys trió érdemelte ki. A csoport vezetőjének elmondása szerint nagy lökést jelentett számukra, hogy bejutottak a Fusion Dance Contest Nívó-showjába. Itt felejthetetlen élményekkel, sok-sok tapasztalattal, valamint építő jellegű kritikákkal gazdagodtak.

Fotó: Side Skill

– Egy-két új emberrel kiegészülve a Side Skill Basic nevű formációnk október 18-án Kínában mutathatja meg magát egy tehetségkutató jellegű fellépéssorozaton keresztül. Ez hatalmas elismerés nekünk, és személy szerint nekem is. A Bánhidi Márk Alapítvány által tudtunk bejutni ebbe a programba, aminek keretében három fellépésünk lesz különböző helyszíneken egy amerikai hiphopcsapattal a kínai Hangzhou városban. A szervezők a promóciós videónk megtekintése után elsőként választottak ki minket. Nagyon várjuk, hogy megmutathassuk magunkat a világ másik felén is! Egyúttal reméljük, a következő hasonló lehetőség alkalmával találunk támogatókat, akiknek a segítségével az előzetesen tervezett létszámban tudunk részt venni a külföldi fellépésünkön. Most tízen utaztunk volna, de csak hat főre jutott támogatás. A Side Skillt Dalmai Gréta, Nagy Alexa, Péter Katalin, Bódi Kornél, Svastics Fedor és én képviselem majd Kínában – jegyezte meg Dalmai Donát.

Fotó: Side Skill

Kérdésünkre kifejtette, hazánkban a hiphoptánc különlegességnek, kuriózumnak számít vidéken, viszont Budapesten a műfaj iránt érdeklődők száma miatt egyre inkább kezdi kinőni magát egy-két neves tánciskola. – A hiphoptánccal már akár 3-4 éves korban is el lehet kezdeni foglalkozni. Kicsit nehéz ilyen fiatalon megragadni a gyerekek figyelmét, de zenehallgatással meg lehet ismertetni őket az ütemre történő mozgással. Mi is szívesen látjuk köreinkben a táncolni vágyó érdeklődőket, 6-tól egészen 35 éves korig. Nálunk mindenki megtalálhatja a hiphopon belül a magának megfelelő szintű csapatot és stílust – zárta gondolatait Dalmai Donát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában