Örökmozgó BLOGGER

2019.02.02. 07:00

Németh Anikó bemutatja Balatonfüred kevésbé ismert arcát

Németh Anikó tanár, idegenvezető és blogger, amolyan igazi örökmozgó.

Szendi Péter

Németh Anikó számára az unalom ismeretlen fogalom, pörgős életet él, és mindig töri valamin a fejét Fotó: Vörös Ákos

A balatonfüredi hölgy a Hello Füred blog „anyukájaként”, – ahogy ő nevezi magát – igyekszik hétről hétre bemutatni Balatonfüred kevésbé ismert arcát és érdekességeit.

Az unalom ismeretlen fogalom számára, pörgős életet él és mindig töri valamin a fejét.

– Igazából a blog egy szerelem számomra, amit hirtelen felindulásból kezdtem el írni, előtte nem terveztem soha, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Minden úgy kezdődött, hogy a Blaha utca egyik kávézójának teraszán ülve hallottam, amint egy idegenvezető egetverő badarságokat magyaráz a turistacsoportjának. Magamban fortyogtam, aztán hazamentem, és eldöntöttem, hogy írok egy bejegyzést erről a közösségi hálóra, de nem fértem bele a karakterszámba, így lett belőle blog. Azóta már második éve, hétről hétre jelentkezem bejegyzésekkel, és próbálom lakóhelyemnek és környékének emberi arcát megmutatni, és olyan helyekre elkalauzolni az olvasóimat és követőimet, ahová nem mennének önállóan.

Mindemellett igyekszem jót is tenni, a bejegyzéseimmel jótékonykodni, illetve nemes ügyek mellé állni. Fontosnak tartom, hogy bár gyönyörű, közkedvelt üdülőhely Füred, mégiscsak a város lakóinak kell úgy érezniük, otthon vannak benne – kezdi Anikó a beszélgetést. Úgy gondolja, hogy emberekkel foglalkozni és dolgozni kiváltság és nagy felelősség is egyben, mindezt pedig élvezetessé is tenni, igazi kihívást jelentő feladat.

– Minden, amit csinálok, szerelem. Nem tudok fél gőzzel tenni semmit sem. Hiszem, hogy ami nekünk van kitalálva, úgyis felénk gravitál. Talán ezért is lettem mesepedagógus is, mert hiszek abban, hogy a jó győzhet, még ha nehéz is az út a legkisebb királyfi vagy az egyszeri legény számára. Csak hinni kell benne és tenni érte, és ha másnak ezzel örömöt is szerzek, akkor már nem éltem hiába.

A mesetúrák gondolata is így jött. Szeretett volna kicsiknek és nagyoknak egyszerre értéket átadni, és tartalmas, hasznos időtöltést biztosítani, s közben bemutatni a helyet, ahol élnek. Mint megtudtam, a mesetúrákon túl a balatonfüredi védőnők felkérésére a szülésre felkészítő előadássorozat keretében mesél kismamáknak, valamint minden évben az adventi időszakban ingyenes „lélekfényesítő” meseprogramot szervez felnőtteknek. Szinte meg sem lepődtem, mikor Anikó lelkesen beszél legutóbbi ötletéről.

Németh Anikó számára az unalom ismeretlen fogalom, pörgős életet él, és mindig töri valamin a fejét Fotó: Vörös Ákos

– Ha körülnézek, sok olyan nőt látok, aki szeretne a szürke hétköznapok rutinjából kitörni, és előcsalni a lelke mélyén élő igazi nőt. Ezért született meg az Álomból valóság, a Hello Füred blog eddigi legnagyobb projektje. Anikó nagy örömére három hölgy szépülhetett meg a füredi, csopaki és veszprémi Szépítő Angyalok munkájának köszönhetően. A legjobb az

az egészben, hogy a körmöstől a fotóson, sminkesen, fodrászon át a stílustanácsadóig mindenki ingyen vállalta a feladatot, összefogva egy nemes cél érdekében.

– Én csak megszerveztem és koordináltam, aztán a blogban bemutattam a folyamatot és a végeredményt. Az igazi szépítő rész három lelkes szakember érdeme – vallja szerényen Anikó.

Biztos vagyok benne, hogy már most új ötleten töri a fejét. Aki nem hiszi, járjon utána, de legalábbis olvassa el Anikó hetente megjelenő bejegyzéseit a Hello Füred blogban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában