a körte és a törköly ízlett a legjobban

2019.03.03. 15:30

Lovas farsanggal és pálinkamustrával űzték el a telet Nagyvázsonyban

Szombaton rendezték meg Nagyvázsonyban a már hagyományos lovas farsangot.

Molnár Sándor

A borongós idő ellenére Nemesleányfalun, a lovasiskolában már kora délutántól lázasan készülődtek a fogatosok és a lovasok, hiszen most először szakavatott zsűri bírálta el a feldíszített járműveket, illetve a jelmezeket.

A színes lovas felvonulásra a helyiek mellett érkeztek baráti társaságok Márkóról, Mencshelyről, Óbudavárról, sőt még Mórról is.

A zsűrit vezető Győrffy-Villám András elmondta, hogy nehéz dolguk volt, mert előre nem ismerték, hogy milyen jelmezeket választottak az érkezők, de bíztak a résztvevők ötletgazdagságában és fantáziájában. A háromfős zsűrinek néhány perc alatt kellett döntenie a látottakról, ezért 0-tól 10-ig pontozták a lovak jelmezét, a kocsik díszítését, az utasok jelmezét, a kreativitást és az összképet, így ezek alapján alakult ki a végső sorrend.

 

A fogatosoknál a „Báránybőrbe bújt farkas” jelmezzel Hock Ferenc fogatát ítélték a legjobbnak. Második helyezett a Farkas Csaba hajtó által vezetett mentős bevetési egység lett, megelőzve a másik elsősegélynyújtó csapatot. A lovasok között a legfiatalabb hajtó, Hock Eliza végzett az élen, aki egy 30 éves pónin vonult fel a lovas farsangon.

A maskarás menet után a Mesevár óvodások táncával kezdődött meg a télűzés a faluközpontban. A vidám forgatag közepén meggyújtották a kiszebábot, amelyet az ovisok és a Kinizsi Táltosai felnőtt néptánccsoport mellett a közönség soraiból is sokan körbetáncoltak, majd hangos kiáltásokkal elűzték a telet.

A negyedik alkalommal megrendezett pálinkamustrára a helyi gazdák 12 pálinkát neveztek be, amelyeket a Ravasz Tibor zsűrielnök vezette, Zékány Zsolt és Huth Gergely alkotta szakmai és társadalmi zsűri bírált el. Döntésük alapján végül Vass Éva körte- és Polgár Gyula törkölypálinkája arany, míg a gazdák többségének röviditala ezüst minősítést kapott.

A versenyek esti eredményhirdetésére a Reményi Antal Rendezvényházban került sor, ezután hajnali fél ötig tartó vidám farsangi bált rendeztek a Viktória zenekarral, míg a kisteremben cigányzenére mulathattak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget