Változatos Jókai-napok

2019.04.24. 14:00

Balatonfüreden Jókai Mórnak állítanak emléket

Gazdag rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket a Jókai-napokon, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója és Bóka István polgármester nyit meg április 26-án a Jókai-emlékháznál.

Kovács Erika

Előadók korhű jelmezekben.

Fotó: Önkormányzat

Jókai Mórnak állít emléket a rendezvénysorozat, amely Balatonfüred egyik emblematikus eseménye. A 28. Jókai-napok április 25–28. között ezúttal is számos programot kínál. A Kecskeméti Énekes Kör és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertjével kezdődik a program. Pénteken rendezik meg a hagyományos ünnepséget Jókai egykori villájának udvarán, majd séta indul az író nyomában, és az Irodalmi Magazin Jókai-lapszámát is megismerhetik az érdeklődők.

Könnyed irodalomtörténeti előadásokat is tartanak Szív/kórház/szimpózium címmel a Szívkórházról, ahol több jelentős író, költő gyógyult, pihent. A gálaesten a Kaposvári Egyetem művésztanárai és színművész szakos hallgatói lépnek fel az Anna Grand Hotelben. Később, a Jókai hajó fedélzetén lesz nyílt vízi felolvasás, és Hoppál BassPoetry Mihály révén izgalmas zenei improvizációk.

Előadók korhű jelmezekben. Fotó: Önkormányzat

Szombaton a gasztronómia jegyében emlékeznek az íróra, a Koloska-völgyben, a Jókai-bableves-főzőversenyen, amelyen mintegy hatvan csapat vesz részt, ismert közéleti szereplőkkel, színészekkel. Vasárnap a Jókai Emlékházban mesés-bábos tárlatvezetést rendeznek a gyerekeknek. Este a Kisfaludy Galériában Rabindranáth Tagore és Lálan dalait szólaltatja meg Parvathy Baul Nyugat-Bengáliából származó bául-énekesnő és Wittek Béla, aki arab lanton kíséri. Május 1-jén Jókai Majális várja a családokat, illetve színház, tánc, koncert és múzeumi alkotófoglalkozások. Rendhagyó tárlatvezetést tart Rosta Sándor, az egykori Lipták-ház baráti körének tagja a Vaszary Galériában álló Balatoni nyár – Írófényképek című kiállításon, később József Attila versei elevenednek meg az Andaxínház előadásán.

A rendezvényen együttműködési megállapodást köt a város a Kaposvári Egyetemmel. Így az ottani színművész diákok évente legalább négy fellépési lehetőséget kapnak Balatonfüreden, ezzel színesítve a város kulturális életét.KE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában