játékos időutazás

2019.05.06. 20:15

Csatabárddal védték magukat a diákok Sümegen

Csatabárddal, hajító-csillaggal védték magukat a kis vitézek a törökök ellen, ilyen izgalmak is vártak a hatszáz diákra a történelmi játékon, a sümegi lovagi arénában, hétfőn. A kemény csatákból a budapesti kelenvölgyi-, a balatonfüredi Radnóti-, és a sümegi Ramasetter iskola fiataljai kerültek dobogóra.

Kovács Erika

Németh Zoltán, a török Kücsük pasa irányította, felügyelte a történelmi küzdelmeket.

Fotó: Kovács Erika

A Dunántúlról érkezett felső tagozatos, általános iskolás gyerekeknek a játékos időutazást a sümegi Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola, valamint Papp Imre várkapitány és családja szervezte meg, amelyen Végh László polgármester köszöntőjében a hagyományra, a történelemre helyezte a súlyt.

A sümegiek ötödik osztályos csapata külön zászlót is készített a történelmi játékokra.
Fotó: Kovács Erika

Huszonnégy csapatban, hatszáz fess végvári vitéz, turbános török harcos, háremhölgy és sámán taposott az aréna homokjában, hogy megmérkőzzön harcokban, és történelmi ismeretekben, amelyhez a sümegi lovagok engedélyére volt szükség. Nem kellett sokáig várni, mert Szabó Gábor gyalogos parancsnok vezetésével, Böjte Éva és Papp Angelika várúrhölggyel az élen, meg is érkeztek gyönyörű paripáikon, majd Turcsi Tamás várnagy beleegyezését adta ahhoz, hogy megvívjanak egymással a kis vitézek és bátor harcosok az arénában.

Böjte Éva várúrhölgy segített a diákoknak, kislánya, Papp Éva csapatával, korhű viseletben vett részt a történelmi időutazásban. Fotó: Kovács Erika

Tíz csata helyszínén, különféle feladatokkal várták a saját készítésű, korhű viseletben érkezett gyerekeket a helyi pedagógusok, illetve a lovagi torna vitézei, ahol egyebek mellett célba kellett találniuk csatabárddal, hajító-csillaggal, íjjal, ágyúgolyóval, a sebesülteket pedig el kellett szállítani. A kemény küzdelmek után a sikerhez történelmi tudásra is nagy szükségük volt, különös tekintettel a Honfoglalásra, valamint Szent László-, az Anjouk és lovagok-, illetve a középkori egyházak korára.

A balatonfüredi Radnóti iskolából Hullerné Takács Ilona tanár diákjaival, akik a csaták legjobbjai között, második helyen végeztek. Fotó: Kovács Erika

Németh Zoltán, a török Kücsük pasa, aki a Ramassetter iskola vezető-helyettese örömmel idézte fel, hogy Papp Imre várkapitány vetette fel 24 évvel ezelőtt, hogy gyerekeknek is rendezzenek végvári játékot, amelyre azóta is minden évben sor kerül. Ezúttal érkeztek diákok helyből, Balatonfüredről, Jászkisérről, Budapestről, Nyirádról, Nemesgulácsról, Káptalanfáról, Türjéről és Gógánfáról, valamint Sümegcsehiből.

Németh Zoltán, a török Kücsük pasa irányította, felügyelte a történelmi küzdelmeket.
Fotó: Kovács Erika

–Történelmi játék, játékos történelem, összegezte a végvári nap legfőbb jelentőségét Németh Zoltán, akit a résztvevőkkel együtt a sümegi vár lovagjai izgalmas lovas tornával ajándékozták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában