Fegyverek és ejtőernyők

2019.05.09. 14:00

Különleges előadás a várpalotai honvéd-kadétoknak

A Magyar Ejtőernyős-Felderítő Katonai Hagyományőrző Baráti Kör tagjai tartottak izgalmas előadást a napokban a Faller középiskolában.

Szabó Péter Dániel

A hatástalanított fegyvereket és a katonai használati eszközöket is kézbe vehették a Faller diákjai

Fotó: Szabó Péter Dániel

Az intézmény humán munkaközösségének szervezésében, a Régi vitézek, új kadétok rendezvénysorozat második fordulójaként egy hagyományőrző deszantos csoport tartott előadást a honvéd-kadét, honvédelmis és rendész tanulóknak.

A baráti kör tagjai Gulyás Zsolt vezetésével bemutatták az ejtőernyős felderítés magyarországi történetét, majd a diákok kipróbálhatták a történelmi fegyvereket, eszközöket. A jó hangulatú rendezvény nagy sikert aratott a tanulók körében.

Az előadáson elhangzott, a baráti kört 2013-ban alapította meg egy csapat hagyományőrző, veterán katona, kutató és lelkes érdeklődő, mégpedig azzal a céllal, hogy bemutassa a magyar különleges alakulatok fejlődéstörténetét, különös hangsúlyt fektetve az ejtőernyős, mélységi felderítő és felderítő alakulatok történetére.

A hatástalanított fegyvereket és a katonai használati eszközöket is kézbe vehették a Faller diákjai
Fotó: Szabó Péter Dániel

A civil szervezet tagjai kezdetben a bemutatott evolúciós folyamat időkeretét 1949 és 1994 között határozták meg, felölelve a Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség különleges alakulatainak működését, ám a közelmúltban egyértelművé vált, hogy a hagyományőrzők, neves szakértők, veterán mélységi felderítő katonák és tisztek segítségével képesek ennél átfogóbb kép bemutatására is.

Így a hazai palettán egyedülálló módon, hosszas kutatómunka után a baráti kör felvállalta a magyar katonai ejtőernyőzés kezdeteitől, 1938-tól egészen az ország NATO-csatlakozását megelőző időszakig, 1998-ig terjedő bemutatását ezeknek a különlegesen képzett, felszerelt, vezetett és motivált harcosoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában