Több száz gyermek volt kíváncsi a felszerelésre

2019.05.12. 07:00

Vajon mit rejteget egy mentőautó? – A tapolcai óvodások jártak a nyílt napon

Több mint háromszáz gyermek ismerhette meg a mentők munkáját a pénteki nyílt napon a mentőállomáson.

Tóth B. Zsuzsa

Az állomáson éppen bent levő három-négy mentőautó mindegyikét megnézhették belülről is a gyerekek. Amint azt az állomást vezető Szalai László elmondta, a kíváncsi óvodá­sok és iskolások láthatták a mentéstechnikai eszközöket, többek között a monitorokat, a félautomata defibrillátort, motoros szívót.

Gárdonyi András mentőtechnikus mutatja a tapolcai óvoda Barackvirág tagintézményéből érkezett gyerekeknek a mentőautó felszerelését Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Bepillantást nyertek azok működésébe is, tetszett a gyerekeknek a bekapcsolt gépek sípolása, csipogása. A mentőautónál is bonyolultabb felszerelésű esetkocsiba ugyancsak beülhettek mindannyian. A vendéglátók az egyik garázsban rögtönzött és alkalmi retró bemutatót rendeztek be a korábbi mentőfelszerelésekből.

Az iskolások mindemellett az ambubabán gyakorolhatták az újraélesztést is, a mentőállomás dolgozói búcsúzóul pedig megvendégelték a gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában