Kis pénz, nagy élvezet: így vitorláztunk a Fűzfői-öbölben (videó)

Bár mostanában újra reneszánszát éli, sokan mégis úgy tekintenek a vitorlázásra, mint úri huncutságra, sznob gazdagoknak a pórnép által megfizethetetlen passziójára – pedig a vízen suhanás élményének megtapasztalásához nem szükségeltetik komoly befektetés, ahogy ez nemsokára be is igazolódik.

Áron hajója egy balatonfűzfői kikötőben dekkol szárazon. Lerántjuk róla a ponyvát, első pillantásra látszik, hogy itt nem újgazdag milliárdosok luxusjachtjáról van szó: a Klepper Trainer névre hallgató jolle (uszonyos, kabin nélküli sportvitorlás) 1972-ben készült a Német Szövetségi Köztársaságban, és nyugodtan használhatjuk rá a „viharvert” jelzőt.

A fedélzeten fémrudak, fadarabok, madzagok, ahogy a laikus látja, de Áron szemében ezek: árbóc, svert (azaz uszony) és kötelek. A vízre szállást még körülbelül félórás előkészítés előzi meg: a helyére kell állítani az árbócot, kigöngyölni és felszerelni a vitorlákat, kicserélni az elszakadt vagy foszlásnak indult köteleket, bekészíteni a svertet abba a nyílásba, amibe majd teljesen be kell csúsztatni, ha már a vízen leszünk.

Erőnléti feladat következik: vízre kell tenni a 4,39 méter hosszú, 1,7 méter széles és alapjáraton 115 kilogrammos hajót, ami az árbóccal és a többi felszereléssel, hasznos és haszontalan kacattal együtt máris 180 kiló. Ehhez az adekvát eszköz a hajótároló kocsi, amit a jolléval együtt el kell tolni a sólyáig, ott beereszteni a vízbe, majd kihúzni a hajó alól és visszatolni a helyére. Vízrebocsátásnál ezt akár egy ember is meg tudja oldani, a kiemeléshez viszont nem árt két markos legény vagy egy szolgálatkész csörlő segítségét igénybe venni.

A kikötőből kievezünk a nyílt vízre, Áron és társa felhúzzák a vitorlákat, és várjuk a szelet. Egy ekkora hajó irányításához egy fő kevés (bár ha nagyon ügyes és hosszú kezei vannak, a kormánytól az orrvitorláig mindent elérhet), két fő az optimális, a riporter szerepe ebben a történetben leginkább a „nehezék” szóval írható le.

Enyhe szél támad, és az ember máris elérzékenyülve dúdolgatja magában a vitorlázásról szóló örökzöldek tágas repertoárját " target="_blank" rel="nofollow noopener">Rod Stewarttól Chris de Burghig. A hajó alacsony, alig pár centivel vagyunk a víz felett, nem lehet panaszunk az élményfaktorra.

Később az olvasmányélmények is feltolulnak Valentyin Petrovics Katajev klasszikusától Dékány András és Verne regényein keresztül egészen Joseph Conradig, és a teljes elrévedés előtti utolsó fázisban az is felötlik az emberben, hogy mennyire szép is volt a Grimm testvérek Jolle anyó című meséje – mikor hirtelen szinte viharossá élénkül a szél. Áron előremegy, a hajóorrnál igazgat, molyol valamit a kötélzettel, de egy váratlanul erős pöff (hirtelen széllökés) hatására visszabalettozik a jolle szél felőli oldalára, elkerülendő a borulást és a közös mártózást.

Megtudom, ha borulunk, sincs nagy baj, a vitorlást talpra lehet állítani, inkább a felszerelést érheti kár, különös tekintettel a mobiltelefonokra, órákra és egyéb nélkülözhetetlen kiegészítőkre.

A szél tartósan erős marad, egyre nehezebb kiülni a hajót, ezért a rögtönzött válságstáb úgy dönt, hogy bevonjuk az orrvitorlát (fockot), mert fock nélkül egy fokkal könnyebben tudunk manőverezni. A pillanatnyi nyugalomban Áron elmond még egy-két dolgot a szelekről (szigorúan a vitorlázás szempontjából). Érdekes, hogy ami örök igazság a vízen, az az életben is megállja a helyét, például hogy szél ellen nem lehet – vitorlázni.

Egyébként mi magyarok ügyesen vegyítjük a német és angol kifejezéseket a szakzsargonban: a hajó menetirány szerinti jobb oldalát például steuerboardnak nevezzük, a bal oldalt viszont backboardnak – holland legyen a talpán, aki ezek között rendet tud vágni.

Teszünk még egy-két kört, egyre több hajó jelenik meg a vízen, vitorlázni tanuló gyerkőcöket is látunk, simán leköröznek minket, bármilyen manőverről is legyen szó.

Partot érünk, most jön a neheze (szó szerint): a kétkerekű tárolókocsira húzni a hajót és visszatolni a helyére. Persze ezután még ki kell engedni a vizet belőle, megszárítani, összehajtogatni a vitorlát, a köteleket, kiszedni és elrakni az árbócot – de mindez nem számít, hiszen vízparton, jó levegőn vagyunk, kellemesen elfáradtunk, mert menet közben folyamatosan ellensúlyozni kellett a hajót, és meg is éheztünk, amire kiváló gyógyír a szalámis szendvics.

Végül Áron nem ússza meg a kérdést: tényleg megengedhetik maguknak ezt a sportot a vékonyabb pénztárcájúak is?

- 200-300 ezer forint között már lehet találni életképes hajókat ebben a kategóriában (árbóccal, vitorlázattal együtt), télen talán még olcsóbban is meg lehet csípni egy-egy ígéretes példányt – magyarázza. – Miként az autók esetében, itt is érdemes a kicsit drágább, de jobb állapotú, kevésbé leharcoltat venni – az olcsóbb általában drágább lesz a javítgatás, rendbe rakás végére. A hazai piac elég szűk a vitorlás kishajók vonatkozásában, érdemes az osztrák, olasz, esetleg német használt hajós oldalakat pásztázni, nagyobb választékból és többnyire jobb állapotú hajókból válogathatunk hasonló árakon. Márpedig egy jó vétel megér egy tréleres, utánfutós kirándulást a Fertő tóig, talán még a Gardáig is.

- Ha nincs elérhető árú vízparti tárolási lehetőség, de van otthon udvar, az állandó mozgatás, tréleres vízre juttatás sem megoldhatatlan feladat, néhol akadnak még mindenki által használható sólyák, de kétségkívül praktikusabb a vízen vagy vízközelben való parkolás, aminek költsége erősen változó. Függ a partszakasz felkapottságától, a szárazon (sólyakocsin) vagy vízen való elhelyezéstől, ismeretségtől, széliránytól… – éves szinten 30 ezertől 150 ezer forintig azért többnyire megoldható.

A csónak olyan vízi jármű, ami hajónak, kompnak, vízi sporteszköznek nem minősül, emberi erővel hajtott, és felépítménnyel nem rendelkezik. Testhossza nem haladja meg a kishajóra megállapított mértéket (20 méter). Lehet szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott, amelynek hossza a 7 métert, névleges vitorlafelülete a 10 négyzetmétert nem éri el.

Ennek a kategóriának a vezetéséhez nem szükséges vízijártassági, ez azonban nem mentesít a vízi KRESZ szabályainak ismerete alól – erre a saját biztonságunk és a többi vízen járó miatt egyaránt szükség van, miként a hajózási szabályzatban előírt felszerelésekre is a macskától (vas) az evezőn át a mentőmellényig.