Retrovasak randevúja

2019.09.30. 07:00

Először találkoztak oldtimerek Tapolcán

A Retrovasak internetes közösség tagjai első alkalommal tartották éves randevújukat a városban. Közel kétszázan fogadták el a negyedik találkozóra szóló meghívást a rajongók nem kis örömére.

Tóth B. Zsuzsa

Nagy érdeklődés kísért egy 1954-ben, az akkori NSZK-ban gyártott DKW F91-es gépkocsit is a találkozón Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Kajári Zoltán, a Retrovasak alapító tulajdonosa, az esemény főszervezője elmondta lapunknak, hogy a cél együtt tölteni néhány kellemes órát, megmutatni a közönségnek a járműveket, amelyik mindegyike legalább 30 éves, vagy még idősebb.

Nagy érdeklődés kísért egy 1954-ben, az akkori NSZK-ban gyártott DKW F91-es gépkocsit is a találkozón Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

– Ilyenkor bárki megcsodálhatja a közösség tagjainak büszkeségeit. Eddig Biatorbágyon jöttünk össze évente egyszer, most az egyik tagunk, Perger Zoltán ötletének engedve rendeztük Tapolcán a találkozót, amelynek a helyszíne jövőre is itt lehet – mondta Kajári Zoltán. Hozzátette, hogy az internetes online közösségnek havi 200 ezer olvasója van, 39 ezer követője a közösségi oldalon. Több mint 2500 autós a tagja a csoportnak. – Néhány most látható darab valóban rozsdás, például egy Opel tanulmányautó, amely egy magyar fejlesztése volt az Opel gyárnak. Nem lehet még tudni, hogy mi lesz a sorsa, hiszen meglehetősen drága lenne rendbe tenni.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Dobó Zoltán tapolcai polgármester köszöntőjében elmondta, megtisztelő, hogy a város adhat helyet a találkozónak. – Remélem, hagyományt teremtünk és a Retrovasak név összeforr a település nevével, a szocialista oldtimerek kedvelői fejében Tapolca nevéről a találkozó ugrik majd be. Az előbb rövid sétát tettem, gondolatban visszatértem a gyerekkoromba, amikor még éveket kellett várni egy Wartburgra. De valahogy akkor mégis sokkal boldogabbak voltunk, mint ma egy modern Mercedesszel – mondta a polgármester.

A vasak gazdái és csodálóik tapasztalatcserével, ismerkedéssel töltötték a tapolcai napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában