A láb mindig kéznél van

2019.10.01. 11:00

Több mint nyolcszáz diák állt rajthoz a Deák-futónapon

Idén immár tizenhetedik alkalommal rendezte meg az iskola a szülői közösséggel közösen a Deák Ferenc-futónapot, nyilatkozta Horváth Szilárd, a veszprémi Deák iskola intézményvezetője. Az eseményen több mint 800 diák állt rajthoz.

Juhász-Léhi István

20190927 Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola XVII. Deák Ferenc futónap Pesthy Márton fotó Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Mindig szeptember utolsó péntek délutánján tartja a Deák-­suli ezt a rendezvényét – így volt ez most is –, ami egyben nagy büszkeségükre városi esemény is, hiszen a megyeszékhely általános iskolái közös sportoláson vesznek részt. Úgy, hogy elsőtől nyolcadik évfolyamig kategóriánként versenyeznek különböző távokon egymással a gyerekek.

Horváth Szilárd arról is beszélt, hogy az értékelés is ennek megfelelően, évfolyamonként történik. A legjobb három helyezett éremdíjazásban részesült a hagyományokhoz híven, míg a szülői közösség jóvoltából finom falatok és üdítő is várta a nebulókat. Mielőtt aztán az iskola fórumán eredményt hirdettek volna, volt egy zenés bemutató is.

– Több okból is fontos egy-egy ilyen esemény az iskola életében. Egyrészt az egészség megőrzése miatt, másrészt azért, hogy a gyerekeket megtanítsuk gyakorlatban is arra, hogy a láb mindig kéznél van. Azaz az egyik legegyszerűbb mozgásforma, ami a saját egészségük megőrzésében kiemelkedően fontos, hangsúlyozta a Deák-iskola igazgatója, aki hozzátette: a közös mozgás örömét is meg kell tanítaniuk a gyerekeknek, valamint azt, hogy az természetessé váljék számukra felnőtt életük mindennapjaiban is.

A Deák iskola életében ugyanakkor végtelenül fontos az is, hogy jövőre már a 18. futónapot fogják megrendezni. Horváth Szilárd hangsúlyozta is lapunknak, hogy nagyon nagy szerepet tulajdonít a hagyományoknak a sportban, a kultúrában, a történelemben egyaránt.

Elmondása szerint azért, hogy „ne csak elindítsunk egy dolgot, hanem ha már elindítottuk, akkor hagyományként ápoljuk, műveljük és adjuk tovább”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában