különlegesség

2019.12.06. 16:00

Adventi „ablakvadászatot” szerveztek Pétfürdőn

Az adventi időszakban a településen közösséget megmozgató játékon vehetnek részt az ott lakók.

Horváth Virág

Forrás: pixabay.com

Az „ablakvadászat” játékot Rummelné Marianna kezdeményezte, aki maga is pétfürdői lakos. A főszervező elmondta, Pétfürdőn idén először szervezték meg.

– Más településeken már él ez a hagyomány, de ott csak a „vadászat” van, és a megtalálás öröme, hogy melyik napon hol gyulladnak ki az adott nap fényei. Én annyiban újítottam, hogy az is kap ajándékot, aki díszít, és az is, aki megtalálja, ehhez nagyon sok felajánlást kaptam. Elindítottam a közösségi médiában egy felületet, ahol mindenki szavazhat a kedvenc díszes ablakára, ezt is díjazni fogom.

A vállalkozószellemű lakosok a december hónap napjainak számai közül választhattak, hogy melyiket szeretnék elkészíteni, kidíszíteni, és elhelyezni ablakaikban. Mariann hozzátette, ez nagy előkészületeket igényelt, és a koordináció is fontos szerepet játszik, hogy minden gördülékenyen menjen.

- Azon a napon, amit választottak, kidíszítik az ablakukat az emberek, és attól a naptól minden este világít majd az adott szám egészen karácsony végéig. Minden nap adok segítséget, hogy az újonnan felbukkanó számokat merrefelé keressék az emberek, és nagyon sok helyes találatot kapok az itt lakóktól – tette hozzá az ötletgazda.

A verseny december 1-jével indult el, és az összes szám gazdára talált. Rummelné Mariann elmondta, az volt a célja, hogy felrázza az adventi időszakban a közösséget, hiszen már a díszítés elkészítése önmagában is nagyon jó közös családi program, a vadászat pedig a gyermekek és felnőttek számára is különleges izgalmakat rejt.

(A nyitóképünk illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában