Így bulizunk mi

2019.12.31. 07:00

Közkedvelt a családias hangulatú ünneplés

Ki otthon, ki szó­rakozóhelyen, ki házibuli­ban, ki az utcán várja a 2019-es esztendő 2020-ba fordulását. Vannak persze olyanok is, akik ilyenkor is időben fekszenek, mert egy kiadós alvással hibázni nem lehet.

Sági Ági, Horváth Virág

buli fiatalok tinédzser vidám illusztráció

Forrás: Shutterstock

Kutyát sétáltat az idősebb generációt képviselő veszprémi Lennert György és Brenner László. Utóbbi a szilveszter napját is így kezdi majd: kiadós kutyasétáltatással. Délután barátokkal közös főzés lesz, és mint mondja, visszafogott, beszélgetős buli.

Bár kutyáit kint tartja, a tűzijátékok miatt délután már ők is bent lesznek.

György otthon, filmnézéssel, kutyájával tölti majd az időt. Azért a szilveszteri ételek elkészülnek: lesz kocsonya, húsleves, lencseleves és virsli. Nagy mulatozásra nem készül, alkoholt amúgy sem iszik, másodikán pedig már dolgozni kell mennie.

A fiatalok között egyre népszerűbbek a szilveszteri házibulik, ahol családias, baráti hangulatban köszönthetik szeretteikkel az új esztendőt. A 18 éves, nemesgulácsi Hatos Fanni idén is otthon ünnepel, barátai körében.

– Körülbelül harmincan leszünk, mindenki hoz magával enni és inni, tehát költséghatékonyabb is, mint elmenni egy szórakozóhelyre. Jobban szeretem a házibulikat, mert nagyon jó a társaság, és másnap közösen reggelizünk virslit, ennek igazán jó a hangulata – tette hozzá Hatos Fanni. A manapság nagy divatnak örvendő fizetős vacsoraestek szerinte inkább az idősebb korosztálynak kedveznek.

– Ez az este nem az alkoholról szól, hanem arról, hogy a barátaink társaságában beszélgetünk, közösen sütünk-főzünk, éjfélkor pedig elénekeljük a Himnuszt és koccintunk. Figyelünk arra is, hogy a szomszédokat ne zavarjuk, a szolid házibulikat jobban preferálom én is és a barátaim is – tette hozzá.

Lennert György és Brenner László szerint a kiadós kutyasétáltatás mindennap jó program
Fotó: Sági Ági/Napló

A 26 éves, veszprémi Kiss Balázs szintén otthon ünnepel majd szűk baráti társaságban. – Az a terv, hogy társasjátékokkal játszunk és beszélgetünk. Az éjféli koccintást mi sem hagyjuk ki, és főzünk lencsét is, hiszen anélkül nincs szilveszter. Lehet, hogy körbenézünk a belvárosban éjfél után, de én nem ragaszkodom hozzá, inkább a barátaimmal, szeretteimmel töltöm a szilvesztert, mint idegenekkel – tette hozzá Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában