Karácsony egy háromgyermekes hegymagasi házaspárnál

Tamás és Barbara a Veszprémi Egyetemen találkozott először, mindketten magyar szakon végeztek. Amikor összeházasodtak, egy kis albérletben kezdődött a közös életük. Oda születtek a lányok, Bori és Klári, majd amikor Tamás Tapolcán kapott állást, a környéken kerestek házat.

– Úgy képzeltük el, hogy olyan helyen szeretnénk lakni, ahol tudunk tenni a közösségért. Vágytunk rá, hogy nyitott legyen a falu, de mi is segíthessünk, tehessünk érte. Négy éve élünk itt, befogadott minket Hegymagas. A házunk a faluközpontban van, így mindenhez közel vagyunk, tudunk segíteni. Katolikusként a templomban is gyakran találkozunk a falubeliekkel. Jó érzés volt a napokban a helyiekkel együtt újítani fel a Betlehemet. Tamás a férfiaknak az ácsmunkában segített, én az asszonyokkal a bábukat öltöztettem. Örülünk, ha meg tudjuk szólítani a kisgyermekes családokat. Már másodszor szerveztünk nyári erdei gyerektábort a hegyen bunkiépítéssel, kézműveskedéssel. Tamás kötélpályát épített nekik, számháborúztak, még vidékről is érkeztek gyerekek – mondja Barbara, akinek gravírozott üveg munkáival is sokan találkozhattak már.

Ugyan ez csupán a hobbija, de profi szinten végzi. Borospoháron örökíti meg a helyi templomot, a Szent György-hegyet, a tapolcai Malom-tavat. Kapucsínós pohárra rajzolja a tomaji bazalttemplomot.

– Nagyon szeretek rajzolni, még a nagyapám tanított meg rá, gyermekkoromban versenyekre is jártam. Fontos kincs ez számomra. Még 17 évesen kaptam egy kisgépet, aminek a gyémántfejével tükröt csiszolhattam, akkor kezdtem el a gravírozást. Az egyetem alatt kimaradt pár év, a kicsi lakásban pedig nem hagyhattam, hogy két kisgyerek mellett üvegpor szálljon a levegőben. Amikor itt, Hegymagason a harmadik gyermekünk, Balázs cseperedett, munkához láttam. Hihetetlen, hogy mennyi téma van a környéken. A kedvencem a Szent Donát és az Emmaus kápolna. Nagyon szeretem az állatportrékat, főleg tükrön. Egy vonalat háromszor, három dimenzióban ad vissza, mindenképp szép lesz a végeredmény, nem lehet elrontani. A növényi ornamentika szintén a kedvenceim közé tartozik, szeretem a csipkét rádolgozni az üvegre – vallja Barbara, aki főállású édesanya.

Az alkotás azonban számára többet jelent az önmegvalósításnál. Ugyanis náluk a családi hagyományban ott van az üveggel való foglalkozás. A dédapja volt Walla József, az első magyar csempeárus. Az ő unokatestvére pedig Róth Miksa, Budapest első üvegkészítő mestere, akivel együtt alapítottak gyárat. Barbara úgy érezte, hogy ezt az örökséget valahogy fenntartani, folytatni kell.

– Ez van a kezemben, ehhez kaptam eszközt, ahogy az üveg közelébe kerültem. Sok tervem van, szeretnék rámutatni arra, hogy milyen kincsei vannak egy településnek. A legszebb a környezet, amit az ember teremtett, háttérben azzal, amit Istennek köszönhetünk. Ha ez visszaköszön a munkámon, és rányitja a szemét annak, aki kéri, az nagyon jó dolog. Nyárra szeretnék készíteni egy tükrös sorozatot a környék meséivel – mondja az édesanya.

Tamás segíti a munkáját, és közben folyamatosan dolgozik a ház felújításán is. Azt mondja, panellakásban nőtt fel Várpalotán, de a veszprémi kis albérletben már hiányzott a kétkezi munka. Itt megtanult kertet művelni, gyümölcsfát gondozni, a házban falat bontott és burkolt, mikor mire volt szükség. Tyúkokat, birkákat is nevelnek. A családfő most Keszthelyen tanít, de feleségével együtt segítik a jegyespárokat is. Már a jegyesoktatásukon közeli kapcsolatba kerültek a veszprémi családpasztorációs irodával, és kitűzték célként, hogy segítsenek másoknak sikeressé válni. Előadásokat tartanak, és vallják, jó érzés, hogy annak idején kaptak annyit, hogy adhassanak. Most a távolság miatt a keszthelyi iroda munkáját segítik. Nyitottak minden problémára, örömmel beszélgetnek a jegyesekkel, és adják át számukra tapasztalataikat. A jó házasságról tartott előadásaik őket is megerősítették a kapcsolatukban. Úgy érzik, ez szolgálat mások és maguk, de a gyerekeik felé szintén. Szerencsés a természetük, és törekedtek mindig a nyitottságra, nemcsak a gyermekeik, hanem mások felé is. Azonban vigyáznak arra, hogy a család rovására ne menjen a sok munka.

– A család egy nagy csoda és nagy munka. Sokszor fárasztó, de nagy boldogság. Amikor az egyetemen megismerkedtünk, már akkor nagy családot terveztünk. Ha érkezne egy negyedik gyermek, aztán akár az ötödik, igent mondanánk rájuk. Csodálatos dolog velük együtt felfedezni a világot. Sokat rajzolunk a gyerekekkel, kézműveskedünk. Mégis jó, hogy most, amikor már egy kicsit nagyobbak, le tudok ülni dolgozni. Ez nagyon hiányzott már – mondja Barbara.

Ő Borival nyolc hónapos kismama volt, amikor államvizsgázott. Aztán hamarosan megérkezett a most hétéves Klári, majd az ötéves Balázs. Szóval sűrű volt az életük. De a gyerekek jól összenőttek, szépen eljátszanak együtt. Tudatosan erre nevelték őket. Mindketten jó családban nőttek fel, sok mindent tudnak onnan kamatoztatni. Tamás azt mondja, nehezen tudta volna elképzelni másképp, mint ahogy érkeztek sorban a kicsik.

– Arra készültük, hogy tudjuk fogadni őket, akárhányan lesznek. De öt év alatt érkeztek hárman, ez pedig megviseli a szervezetet. Persze, nincs lelki akadálya, hogy szülessen még gyermekünk – mondja a családfő. – Tamásnak egy testvére van, mi hárman vagyunk, és nagyon szeretjük egymást. Nálunk velünk voltak a nagyszülők is a házban, úgy nőttünk fel. A mi esetünkben Siófokon és Várpalotán vannak nagyszülők, úgyhogy a faluba mindig vinnünk kell a gyerekeket magukkal, ha van valami esemény. De jó közösségformáló ez. Hegymagas jó környezet ahhoz, hogy a teremtés örömét átadjuk a gyerekeknek. Itt meg tudjuk mutatni nekik azt is, hogy miként készül a tyúkól, szépül a ház. Látják a példát. De egy lakásban megreked az ember, munka után nincs mit tenni. Itt van – mondja Barbara, miközben az adventi koszorú díszeit igazgatja. A fényképezés kedvéért gyújtja most meg az összes gyertyát, erre az időközben körénk telepedő gyerekek rá is kérdeznek.

– Nálunk a misére menés és a saját Betlehemünk előtti együtt éneklés egyaránt fontos, nem csak az ajándékozás. Felnőtt megtérők vagyunk, én elsőáldozó és bérmálkozó az esküvőnk előtt voltam. Ma már e nélkül nem tudnánk élni, így az ünnepeket a teljes valójukban élhetjük meg. A gyerekek is azt mondják, hogy nem az ajándék, hanem az együttes öröm a fontos, és hogy Jézus születését ünnepeljük – mondja Tamás, aki a veszprémi albérletben az első közös karácsonyra egy rossz asztal fiókjából készített betlehemet. Nosztalgiából még mindig őrzik, sőt, évről évre csinosítják, és előveszik az ünnepen.

– A gyerekek az ajándék helyett azért izgulnak, hogy ki gyújtsa meg a gyertyát a betlehem mellett. A fát együtt díszítjük, hatalmas élmény ez nekik. No meg másképp képtelenek vagyunk megoldani, a sütés-főzést, egyebek mellett. Közben karácsonyi dalokat hallgatunk. Nagyobbat merítünk így, mintha minden titok lenne, mert így titokká válik az is, ami megfogható: Jézus születése. Hiszen nyilvánvaló, hogy Jézus születésnapján úgy örülünk, hogy megajándékozzuk egymást. Én csak nagy kamaszként jutottam el oda, hogy tudjam, miért ajándékozunk. Ők már most azon vannak, hogy miként tudnak ajándékot készíteni, egy rajzot általában. Azért ajándékozunk, mert ünneplünk, hogy tovább adjuk az örömöt. A gyermekeink ezt nem a tárgyi valóságában élik meg. Jó látni, hogy ezt három-négy évesen felfogják. Így is meglepetés az ajándék, amit persze dugdosnak ők is – magyarázza mosolyogva

Tamás.

Barbara azt mondja, nyilván nagy kihívás lesz így várni az ünnepet akkor, ha a gyerekek nagyok lesznek.

– Elkanyarodnak majd biztosan ettől, mert meg kell élni az ellenkezőjét is. De biztos vagyok benne, hogy visszatalálnak majd. Mi csak alapot adunk kis korukban, példát, és reméljük, sikerül a legjobbat. Azzal is, hogy több mindent nem titkolunk előlük. Például látják, hogy a nehézségeket meg kell oldani. Így megértik, ha valamire nincs pénz, a várakozás sem teszi őket türelmetlenné. Az ünnepre nálunk jóságot gyűjtenek, minden évben képességeikhez mérten. A jó cselekedetek az adventi időszakban napról napra gyűlnek, egy papíron tartjuk nyilván, a nevük alatt kis szívekkel. Általában mindenki kap estére utalom-szivecskét, de a törekvés így is bennük van, mert látják a célt, hogy az ő szobájukban legyen a karácsonyfa. Idén az ünnepre süthető gyurmából elkészítem a kis szívfigurákat, azok díszítik majd a fát. Akkor láthatóvá válik a sok jóság – mondja Barbara. Hozzáteszi, hogy leginkább a hiszti a fő mumus, pontosabban annak legyőzése a reggeli készülődés és az esti lefekvés idején.

– Ha szólunk, hogy figyeljenek a jóságra, akkor egyből abbahagyják – mondja Tamás nevetve. A gyerekszobából pedig most kellemes zsibongás, játék hallatszik. Veszekedésről szó sem lehet, hiszen gyűjteni kell a jóságot az ünnepre, hogy aztán együtt örüljön a család Jézus születésének és a karácsonyfának a gyerekszobában.