Szeretetben élnek

2020.01.24. 07:00

Piroska nénit köszöntötte családja és szülőfaluja Hosztóton

Leánya, Rózsa az alkalomra írt versével, fia, József a család nevében mondott köszönettel és életútja ismertetésével köszöntötte 90. születésnapja alkalmából édesanyját, Kiss Józsefnét.

Tisler Anna

Az ünnepelt a gyermekei körében

Fotó: Tisler Anna

A köszöntő oklevelet Téginé Simonyai Erzsébet aljegyző adta át, az önkormányzat által készítettet Major Lajos polgármester és Németh László Jánosné képviselő, a község ajándékcsomagját Bukovics Szabolcs alpolgármester.

A falu harmadik legidősebb embere egész életét Hosztóton töltötte. Fél éve átesett egy betegségen, azóta gyermekei gondozzák vidéki otthonukban. Szülőfalujától így sem szakadt el, gyermekei gyakran hazaviszik. Január 18-án a művelődési házban tartott születésnapon népes, ma már csaknem 50 fős családja mellett a falu képviselő-testülete és a régi ismerősök is köszöntötték őt.

Az ünnepelt a gyermekei körében
Fotó: Tisler Anna

Az idős asszony ma már öt unokának és hét dédunokának is örülhet. Fia, József köszöntőjében elmondta, hogy édesanyja nem csupán a falu történetét és a lakóit ismeri, hanem átélt számos történelmi eseményt, a világháborúkat, a rendszerváltásokat. Családi gazdálkodással foglalkozott, majd a termelőszövetkezet alakulása után ott folytatta a munkát. Soha nem voltak gazdagok, de nagy szeretetben, odafigyeléssel nevelte gyermekeit, akiknek boldog gyermekkoruk volt. Most a gyermekek, unokák és dédunokák teszik boldoggá Piroska néni idős éveit.

Az idős asszony szeret olvasni, rejtvényt fejteni, érdekli mindaz, ami szűkebb környezetében és a világban történik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában