mesélnek és emlékeket is hordoznak a bélyegek

2020.01.26. 07:00

Somogyi Zoltán fél évszázada él a filatélia bűvkörében

Aki bélyegeket gyűjt, barátokat is gyűjt – vallja a tapolcafői Somogyi Zoltán, aki minden bizonnyal rengeteg baráttal büszkélkedhet, ugyanis több mint fél évszázada tevékenykedik a filatélia világában.

Polgár Tibor

Fotó: Polgár Tibor/Napló

Somogyi Zoltán jól ismert alakja a pápai és környékbeli közéletnek, sokrétű közösségszervező tevékenységének egyik legismertebb és legsikeresebb része a bélyeg­gyűjtés. Elmondása szerint 53 esztendővel ezelőtt, tízévesen keltették fel az érdeklődését a bélyegek. 1967-ben kapott a nagybátyjától egy bélyegberakót, amely néhány komplett bélyegsorozattól eltekintve csak csonka sorokat tartalmazott, majd elkezdődött a hiányzó darabok utáni keresgélés. Abban az első bélyegberakóban volt egy rózsasor is, ez rögtön megtetszett neki, azóta a rózsa tematikájú bélyegek nagy szerelmesének számít.

Somogyi Zoltán a Gervay-éremmel
Fotó: Polgár Tibor/Napló

1968 őszétől aktív tagja a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (Mabéosz). Az évtizedek során a tapolcafői filatelista számos díjat, elismerést kapott, többek között kiérdemelte a Mabéosz Kitüntető Jelvényének bronz, ezüst és arany fokozatát, valamint a szövetség Kitüntető Oklevelét. 1990-ben a közösség érdekében kifejtett munkája elismeréséül a Veszprém megyéért kitüntető jelvény arany fokozatával, 2012-ben pedig a pápai kulturális életben végzett tevékenységéért Pro Cultura Díszoklevéllel díjazták, míg 2019 októberében Gervay-éremmel, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének legmagasabb kitüntetésével tették fel a „koronát” a filatéliai munkásságára. Emellett földmérőként a munkahelyén folytatott kimagaslóan eredményes szakmai tevékenységéért a közigazgatási és igazságügyi miniszter elismerő oklevéllel jutalmazta 2014-ben. Ugyanebben az évben bekerült a Veszprém megyei helytörténeti lexikonba, ahol külön kiemelik filatéliai munkásságát.

A rózsa tematikájú bélyegek a kedvencei
Fotó: Polgár Tibor/Napló

Habár a bélyeggyűjtés már jó ideje nem tartozik a legnépszerűbb hobbik közé, Somogyi Zoltán kiemelten fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést: 25 éve, megalakulásától kezdve vezeti a pápai Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola ifjúsági bélyeggyűjtő szakkörét. Töretlen lelkesedéssel igyekszik átadni a fiataloknak a bélyegekről megszerzett hatalmas tudását, ismeretanyagát, miközben népszerűsíti a filatéliát. A Munkácsy-iskola diákcsoportjával négyszer nyerték el az ország legjobb ifjúsági bélyeggyűjtő körének járó vándorserleget. Ennek a vándorserlegnek a „felnőtt” változatát az általa vezetett pápai bélyeggyűjtő körrel kétszer is kiérdemelték. Somogyi Zoltán úgy fogalmazott, a bélyeggyűjtés számára nemcsak értéket, hanem sok ismeretet is képvisel, egyúttal olyan kikapcsolódást jelent, amely képes levezetni a rohanó világunkban keletkező feszültséget.

Fotó: Polgár Tibor/Napló

Az egész országban nagy népszerűségnek örvend az ifjú bélyeggyűjtők körében Somogyi Zoltán saját készítésű játéka, a képes filatéliai dominó, továbbá számos kiadványt jegyeznek a neve alatt. Több szakkörvezető is használja az Amit a bélyegről tudni kell című 2004-es munkáját. A nagyközönség számára az egyik leglátványosabb kezdeményezése az volt, amikor az ötletei és a tervei nyomán 2010-ben a tanítványai és a felnőtt bélyegkör tagjai 4770 bélyeg felhasználásával óriás Rubik-kockát készítettek a 20. Pápai Játékfesztiválra. Mindemellett hosszú pályafutása során emlékívet, fedélzeti bélyegzőt és postai alkalmi bélyegzőt egyaránt tervezett, különféle tárlatokat szervezett, utóbbiakon rendre részt vett a saját kiállítási anyagaival is. Különleges és értékes rózsabélyeg-gyűjteményét nagy sikerrel mutatták be hazai és nemzetközi kiállításokon.

Gazdag, informatív gyűjteményében különlegességek is találhatók, mint például a Diana walesi hercegnét ábrázoló rózsás bélyegek Fotó: Polgár Tibor/Napló

A tapolcafői filatelista kifejtette, a posta minden jeles esemény, évforduló alkalmával ad ki bélyeget, emellett fontosak a filatelista dokumentumok, többek között a borítékok, a levelezőlapok, az alkalmi bélyegzések is. Így amikor egy tapasztalt gyűjtő kinyit egy bélyegberakót, akkor valóságos képes lexikon tárul elé. Érdekesség, hogy vannak olyan bélyegek, amik úgynevezett tévnyomatot tartalmaznak. Ezeket rövid időn belül visszavonták a postai forgalomból, mert nem megfelelően készültek el a nyomdai eljárás során. Mivel kevés van belőlük, így magas árat képviselnek – tudtuk meg Somogyi Zoltántól, aki a frissen megjelent, modern bélyegeket mindig megvizsgálja, mielőtt beteszi a bélyegberakóba. Ha az egyiken található valamilyen eltérés, akkor azt nagyobb értékként kezeli. Persze az is előfordul, hogy adott esetben drágább a bélyegberakó, mint a bélyeg, ami benne van, de sosem lehet tudni, mennyit ér majd egy-egy darab 25–30 év múlva. Magyarországon több olyan bélyeg ismert, amelyik ritkaságnak számít, ilyen például a Fordított Madonna. Az 1923-ban kiadott, 5000 koronás névértékű bélyeg ugyanis a Koronás Madonnát 180 fokkal elforgatva ábrázolja, és jelenleg több millió forintot ér.

Fotó: Polgár Tibor/Napló

– A bélyeggyűjtés számomra több, mint egy egyszerű hobbi: általa megismerhető a világ, rengeteg barátra és élményre lehet szert tenni, miközben egyszerre tanít, szórakoztat és kulturális értékeket közvetít. Egy gyűjtemény darabjai mesélnek és emlékeket is hordozhatnak a tulajdonosuk számára. Büszke vagyok rá, hogy 53 esztendeje tartó filatéliai munkásságom alatt kiállítások és utánpótlás-nevelés formájában is ápolhattam a bélyeggyűjtés hagyományait – jegyezte meg Somogyi Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában