megyei lány a legszebb 22 között

2020.02.25. 16:56

Szombaton Ön is megnézheti országos Tündérszépek 2020 szépségversenyünk döntőjét

A Tündérszépek 2020 döntője, ahol 22 lány mutatkozik be most már az ország nyilvánossága előtt, hogy a zsűri kiválassza közülük a legszebbet, akinek a fejére felkerül a korona a műsor végén.

Horváth László

A zsűri döntése alapján Bendes Eszter is indul a következő fordulóban

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Megyénket Bendes Eszter képviseli a döntőn, aki gyermekkora óta táncol, és bár családja mindig is biztatta, ez csupán a második szépségverseny, amelyen valaha elindult. Mint elmondta, a verseny során csak pozitív élmények érték.

Nagy Dóra Virág és Bendes Eszter Néző László főszerkesztőtől vehették át nyereményeiket
Fotó: Penovác Károly/Napló

A felkészítő tábor minden perce megérte számára, táncos múltjából fakadóan a koreográfiák betanulását élvezte a legjobban. Összebarátkozott a résztvevő lányokkal, és hatalmas élmény volt számára, hogy Kocsis Korinna, a verseny mentora mindenben segített nekik, minden felmerülő kérdésükre válaszolt.

Bendes Eszter

Mint elmondta, egy álma vált valóra a versenyen való részvétellel, és azzal, hogy a televízióban szerepelhet. Szombat este a barátaival és a családjával együtt a képernyő előtt éli át újra az életre szóló élményt, amelyet a Tündérszépek 2020 jelentett számára.

Országszerte több mint 700 versenyzővel indult a szépségverseny. A 22 hölgyet három fordulóban a versenynek otthont adó megyei hírportálokon az olvasók és szakmai zsűri választották ki. A műsort a FEM3 csatornán, február 29-én, szombaton tekinthetik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában