A vírushelyzet „nyertese” a sportturizmus lehet

A sportturizmus lehet a járványhelyzet egyik „nyertese”, mert a magyarok jobban odafigyelnek majd az egészségükre, hangsúlyozta Éskovács Péter turisztikai szakember.

Kovács Erika

Király Zsolt vitorlázó legenda (jobb oldalon) mellette Éskovács Péter turisztikai kommunikációs szakember a Gasztro Pikniken Balatonfüreden, februárban. Esküsznek a balatoni idegenforgalomra

Fotó: Kovács Erika/Napló

Éskovács utalt Király Zsolt, Magyarország egyik legismertebb vitorlázójának szavaira, aki kijelentette, újabb lendületet kaphat a sportturizmus a vírushelyzet normalizálódásával.

A sportlegenda szerint ennek egyik oka, hogy a kijárási korlátozások alatt kiderült, milyen fontos szerepe van egészségünk megőrzésében a sportnak. Az elmúlt hetekben még azok is mozogtak, akik korábban ezt nem tették. Szerinte a versenyzők és a túravitorlázók mellett a céges hajós csapatépítő tréningek is hamarosan megjelenhetnek a Balatonon, amelyre egyre nagyobb az érdeklődés.

A hajózás iránti kereslet növekedéséről számolt be Tóth Balázs, a Balatoni Kör tagja, egy balatonlellei kikötő vezetője is. – A hajótulajdonosok a korlátozások alatt is szívesen jöttek a Balatonra, de a bérelhető hajók iránt most hirtelen megnőtt az érdeklődés, és erre lehet számítani a jövőben is – vélekedett.

Csándli Balázs, egy ismert golfcentrum igazgatója utalt rá, a vírushelyzet után az elsők között kezdődött meg újra az élet a magyar golfpályákon. Ez a fajta sport már csak azért is népszerű lehet majd a jövőben a szabadba vágyók között, mert a nagy területeken tudják tartani egymástól a távolságot az emberek. Az igazgató szerint a szabadban végezhető sporttevékenységek felértékelődnek idén nyáron, így biztosak lehetünk abban, hogy a vitorlázáshoz hasonló fellendülés várható a balatoni golfturizmus területén is.

A sport növekvő népszerűségét jelzi, hogy a nagy érdeklődés miatt kinyitott Balatonfüreden nemrég egy vitorlázás- és túraruházat-üzlet is – jegyezte meg Fülöp Miklós, a bolthálózat kiskereskedelmi vezetője. – A járvány után várhatóan többen fognak sportolni, az emberek jobban odafigyelnek az egészségükre, a belföldi turizmus erősödése várható, közölte.

Király Zsolt vitorlázólegenda (jobb oldalon), mellette Éskovács Péter turisztikai kommunikációs szakember a Gasztro Pikniken Balatonfüreden, februárban. Esküsznek a balatoni idegenforgalomra Fotó: Kovács Erika/Napló

Éskovács Péter turisztikai kommunikációs tanácsadó arról beszélt, hogy a sportturizmusban még sok tartalék rejlik Magyarországon. Egy felmérés alapján kiemelte, az Európai Unióban mi vagyunk a harmadik legkevésbé sportos nemzet, Ciprus és Horvátország után nálunk foglalkoznak a legkevesebben a rendszeres testmozgással. Mindez változhat a járvány után, amikor várhatóan többen sportolnak majd, amire fel kell készülni a turisztikai és sporttal kapcsolatos szolgáltatóknak is.

Éskovács főként a családi programok területén lát újabb lehetőséget, ezért is hozták létre még korábban Füred kapitányt, a balatoni mesehőst. Ez a figura túrákon, hajós kirándulásokon, sportrendezvényeken is arra buzdít minden gyereket és szülőt, hogy ne csak strandon fekve, lángossal a kezükben töltsék a szabadidejüket, hanem aktívan, sok mozgással egybekötve fedezzék fel a Balaton rejtett kincseit. A mesehős kincsvadászatain évente mintegy tízezer emberrel találkozik.

- Miután tömegrendezvények idén nyáron nem lesznek, azt kell átgondolni, hogyan lehet családi csoportoknak kincsvadászatokat szervezni. Erről már tárgyalunk a Balatoni Hajózási Zrt.-vel, a Balatoni Kör és a Balatoni Turisztikai Szövetség éttermeivel, szállodáival, szobakiadóival – hangsúlyozta Éskovács Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában