Boszniai piramisoknál végzett önkéntes munkát a veszprémi tanárnő

Sokfélék vagyunk, azon a lakosságcsoporton belül is, amelynek tagjai, amint tehetik, útra kelnek. Lehetőleg külföldön pihennek, mert ezt szokták meg, vagy világjáró túrákra indulnak sok pénzen, maximális kiszolgálással, és vannak, akik saját szabadidőben, saját pénzen indulnak el másokat segíteni. Ilyen alkalom itthon is számtalan lenne – gondolhatnánk, de a Kárpát-medencében a dolgok jelenlegi állása szerint nincs segítségre szoruló piramis. Ezért következzenek a boszniai piramisok, melyekkel kapcsolatos élményeit Klock Erzsébet osztotta meg a Naplóval.

Erzsi a Veszprémi Szakképzési Centrum SÉF iskolájának tanára. Szakmai érdeklődését tekintve élelmiszermérnök, marketing-szakközgazdász, és hosszan folytathatnánk a sort, az iskolai szünetekben viszont megszállott utazó, aki nem hosszas töprengés, hanem a pillanat hatása alatt dönt az aktuális úti célról. De miért éppen Bosznia?

– Egy közösségi oldalon találtam meg az Ősi kultúrák elnevezésű baráti csoportot, amelynek vezetője, Hajósi Péter cikket is írt egy hihetetlen történésekkel, állításokkal foglalkozó magazinba. Felhívtam őt, és megadta a Boszniába induló csoportokat szervező kollégája elérhetőségét, mi meg a barátnőmmel máris jelentkeztünk.

A felkészülés alapos volt, beszélgetőtársam elolvasta a szakirodalmat, megtudta azt is, hogy napi kilenc óra kemény munkára számítsanak, hogy vigyenek dzsekit, vízhatlan munkásruhát, csizmát, meg hogy az őket szállító kisbusz költsége az előleg, a szállást, egyebet a helyszínen kell fizetni. Tehát: saját szünetben, saját költségen mentek „robotolni” azért, hogy hozzájáruljanak a piramismentő akcióhoz.

– Kétféle feladat volt. Egyrészt a piramisokat borító méteres vastagságú, gyökerekkel átszőtt, tömör földréteget kellett lefejteni, másrészt pedig kitalicskázni a járatokból a törmeléket, amit kívül rostán válogattunk át, azt vizsgálva, hogy vannak-e benne emberi tevékenységre utaló jelek. Tizennyolcan voltunk a magyar csoportban, fele kint, fele a járatban dolgozott. Már addig is rengeteg olyan leletet találtak, amit emberek használhattak vagy munkálhattak meg – Visokóban láthatók, a múzeumban. Mi is találtunk kisebb köveket székely rovásírással, és láttunk asztalnyi, ember által faragott köveket ugyanezekkel a jelekkel.

– Ami a kinti munkát illeti, először meglepődtünk. A feladatunk az volt, hogy a száz-egynéhány lépcsőn felmásszunk a piramis oldalán, lecsákányozzuk, lapátoljuk a földréteget – így lehetett eljutni az építményt fedő kőlapokig. Hatalmas, szabályos és súlyos, faragott lapokról van szó, a rétegek között pedig valamiféle kötőanyagról, ami stabilabbnak látszik, mint a ma ismert cement. 35–45 ezer évvel ezelőtt (mert ennyire becsülték az építmények korát) ki hozta létre ezeket, hogyan és miért? Válasz még nincs…

Ami kinézett: nyári forróságban fél óra szünettel eltöltött kemény fizikai munka egy hétig. Vajon voltak, akik elmenekültek?

– Éppen ellenkezőleg, hatalmas élmény volt ez az időszak. A régészeti felügyelőnk, egy bosnyák hölgy mondta, hogy ilyen vidám csapat, mint a magyar, még nem dolgozott az ásatáson. Iszlám vallási területen voltunk, háromnegyed hatkor rákezdte a müezzin, arra keltünk. Fél műszak után, az ebédszünetben is táncoltunk, énekeltünk a piramis oldalán, a műszak befejezése után pedig kirándulni mentünk, majd kezdődött a buli a szállodában. A második naptól már hajnali fél kettőig, kettőig ébren voltunk. Eddig ötven nemzet megszállottjai dolgoztak a piramisokon. Meg sem lepődtünk, amikor a többiek is csatlakoztak. Két francia és egy holland srác olyan jól érezte magát velünk, hogy a végén már ugyanazzal a busszal utaztunk.

Erzsébet azt mondja, általában négy órát aludtak, hat óra munka, plusz a menetelés oda-vissza, mégsem voltak fáradtak. – Olyan volt, mint egy álom. Különleges erőtér uralja a járatokat és a környéket, amelyben optimálisan működik az emberi szervezet; pillanatokon belül feltöltődik. Gyerekeket is visznek oda gyógyulni. Nekünk is hihetetlen volt, július 29-től augusztus 4-ig, a legnagyobb melegben, rögtön a Jóisten alatt keményen dolgoztunk, mégis remekül éreztük magunkat, amihez természetesen hozzájárult a jó csapat is.

Mindez öt éve történt, előtte, utána sok-sok külföldi és hazai utazás, kirándulás szerepel az emlékek között, ám Bosznia visszahívja. – Ha összejön, idén újra útnak indulunk – kerekítette le a beszámolót Klock Erzsébet.

Több tízezer éves építmények

A bosnyák fővárostól, Szarajevótól harminc kilométerre fekszik Visoko. A város határában hét hegy vesz körül egy völgyet. Nagyon hasonló hegyekről van szó, szabályos, négyoldalú gúlákról, melyeket pontosan észak–dél, kelet–nyugat irányba tájoltak. A bosnyák származású, Amerikában élő régész, Semir Osmanagic 2005-ben kezdett a kutatásukba, melyek őt igazolták; valódi piramisokról van szó teraszokkal, lépcsőkkel, boltozatokkal, hatalmas termekkel és például húsz méter mélyen a valaha mért legkiterjedtebb alagútrendszerrel. A legmagasabb, a Nap piramis 220 méter magas (az addig ismert legnagyobb, egyiptomi Kheopsz 148 méter). Az építmények korát 35–45 ezer évre teszik, ami megegyezik az egyiptomi piramisokéival (forrás: Avatara). Bár az elmúlt húsz évben vala- mennyi kontinensen fedeztek fel piramisokat, a boszniai csoport a legnagyobb meglepetés. Állami pénz híján a feltárómunka zömét jelenleg is önkéntesek végzik.