Az ajkai Elvira több fronton is kiválóan teljesített a veszélyhelyzet alatt

Néhányan még a jó oldalát is megtalálták ezen időszak megpróbáltatásainak. Szalai Elvira utóbbiak közé tartozik. Aki ismeri őt, tudja, hogy Elviránál mindig félig tele van a pohár és nem félig üres. Ő alapból elutasítja a pesszimizmust és nem ismeri a sopánkodást. Pedig megtehetné. Férjével, Pál Tamással 25 éve házasok, a szeretet kötelékét azonban csak tovább erősítette köztük ez a pár hónap. Nem beszélve az utóbbi néhány évről.

– Tamás három évvel ezelőtt néhány hónap alatt háromszor kapott sztrókot. A betegség teljesen megváltoztatta az életünket. A lányomék is hazaköltöztek Angliából, hogy segítsenek a férjem ápolásában, én pedig mehessek dolgozni – mondja Elvira, aki a helyi Bródy Imre Gimná­zium angoltanára. Tamás akkor a Volánnál dolgozott forgalom­irányítóként. A betegség miatt nem tudott járni, beszélni, nyelni, Elvira hónapokon át ápolta és közben tanulta, hogy miként segítsen.

– Akkoriban négy hónapon át a pénteki kicsengetéskor mentem hozzá Budakeszire az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe, ahol rehabilitálták és ott voltam vasárnap estig. Mindkettőnk munkahelyéről sok segítséget kaptunk a vezetőinktől és munkatársainktól. A Volán dolgozói jöttek, ha ki kellett venni Tamást itthon az autóból, a gimnáziumban minden délelőtt kaptam egy lyukas órát, hogy hazaszaladhassak tízórait adni. Tamás mára rokkantnyugdíjas lett és a sok fejlesztésnek hála szinte tökéletesen beszél, bottal jár és nagyon jó a memóriája. De még hetente jár hozzánk a gyógytornász, a masszőr. A vizsgálatok, kontrollok mellett akupunktúrára járunk és speciális tornára viszem Balatonalmádiba – mondja Elvira, aki a karantén ideje alatt otthonról tanította diákjait. Vallja, hogy akár a férje ápolásáról, akár a karantén okozta nehézségekről beszélünk, minden csak hozzáállás kérdése. Ő mindig azt nézi, hogy egy adott helyzetből mit lehet tanulni.

– A karantén idejére már nagyon fáradt voltam, örültem, hogy hónapokon át nem kellett mennünk sehova és minket sem látogathatott senki. Lecsendesedtünk egy kicsit, Tamás örült, hogy itthon vagyok. A diákokkal azonban minden órát végigtanultunk, szigorúan. Napok alatt hoztuk létre a skype, messenger, redmenta és google classroom csoportokat. Mindegyiket kipróbáltuk a diákokkal, hogy lássuk, melyik módszer melyik feladat megoldására a legalkalmasabb. Sokat fejlődtem a digitális oktatás terén és nem bántam, hogy szinte egész nap pittyegett a telefonom, jelezve, ha egy diák elküldte a házi feladatát vagy dolgozatát. Nagy kihívást csak a számonkérés jelentett, de azt is megoldottuk.

Akik az iskolában jól tanulnak és fegyelmezettek, azokkal a gyerekekkel a távoktatás sem okoz gondot. Sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben ez a tanítási forma beépül valamilyen módon az oktatásba – mondja Elvira, aki számára a kikapcsolódást a napi több kilométernyi kerékpározás és a kert gondozása jelenti. A gondoskodást a virágai is meghálálják, el sem tudná képzelni a tavaszt, a nyarat hortenzia és margaréta, levendula nélkül. Virulnak a fűszernövényei, a térkövek közül kakukkfű, meg árvácska bújik ki az udvaron. Amikor tehetik, elutaznak, akár egy napra, vagy hétvégére. Ha hosszabb sétát tesznek, kerekesszéket használnak. Akkor is magával viszi Tamást, ha neki van dolga a városban vagy vidéken.

– A családban mindenki helyén kezeli Tamás betegségét. Tudjuk a korlátokat, de nem sopánkodunk és minden hagyományos találkozót megtartunk – teszi hozzá mosolyogva. Mert neki így természetes. Mint mondja, a család, a barátok, a kollégák segítségével minden könnyebb. Örül annak, hogy nem rosszabb a helyzet, és mosolyog a párja gyógyulása, a virágai növekedése láttán. Semmi kétség nem lehet afelől, hogy különben nem előrehaladna, nem itt tartana az életük.