Szentségimádás ötven órán keresztül

2020.06.30. 11:00

Katolikus találkozót tartottak Balatonfűzfőn

Harmadik alkalommal szervezte meg a Balatonfűzfő Római Katolikus Plébánia a Balakat (Balatoni Katolikus Találkozó)–Bódi Mária Magdolna szentségimádási alkalmat június utolsó hétvégéjén.

Szendi Péter

A nyitó szentmisét Udvardy György veszprémi érsek (jobbra) tartotta pénteken este

Fotó: Szendi Péter

Az ötlet helyi fiataloktól származik, akiknek a szervezésben és a lebonyolításban is nagy szerepük van minden évben. A nyitó szentmisét Udvardy György veszprémi érsek tartotta pénteken este, majd ezt követően kezdődött a folyamatos szentségimádás. A hétvégére biciklis zarándokok is érkeztek. Az elmúlt hónapok nehézségei után sokan betértek mind éjjel, mind nappal a Jézus Szíve-plébániatemplomba imádkozni az Oltáriszentség előtt.

A nyitó szentmisét Udvardy György veszprémi érsek (jobbra) tartotta pénteken este
Fotó: Szendi Péter

– Sajnos a járványveszély nem tette lehetővé idén kísérőprogramok, előadások szervezését, azonban érzékelhető volt, hogy mennyire hiányzott már a hívő léleknek az Úr Jézussal való találkozás, a vele eltöltött idő. Egy pillanatig sem volt üres a templom ötven órán keresztül. Mindez bizonyítéka annak, hogy a jövőben is fontos lesz megszervezni a Balakatot – nyilatkozta a Naplónak Laposa Norbert plébános.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában