A gici Vock Balázs számára két keréken szép az élet

Vock Balázs szerencsés ember, mert azzal foglalkozik, amit szeret. Élete a kerékpárok körül forog, ugyanis szülőfalujában, Gicen teljes szervizkörű kerékpár-szaküzletet vezet, gyűjti a veterán bringákat, valamint versenyzőként is szép pályafutást tudhat maga mögött.

– Anyukám szerint majdnem előbb tanultam meg biciklizni, mint járni. Sokáig a túrázás mellett csak hobbiként érdekelt a kerékpározás, aztán a 90-es évek elején kezdett kialakulni hazánkban a terepkerékpározás, akkor kezdtem el a versenyzés felé kacsingatni, és ez a szerelem megmaradt azóta is. Közalkalmazottként dolgoztam, szabadidőmben bütyköltem a bicókat. A munkahelyem megszűnése után egy ideig párhuzamosan gyógypedagógus-logopédusként falvakban tanítottam és vittem a boltot. Végül választanom kellett, és mivel a kerékpározás egyre népszerűbbé válik, egyszerűbb volt amellett döntöttem, amit igazából nagyon szeretek. Munkaként űzöm a hobbimat – idézi fel veterán kerékpárjai között Vock Balázs.

Az egykor tűzoltószertárként, majd klubhelyiségként, élelmiszerboltként funkcionáló épületet a falu önkormányzatától részletfizetési kedvezménnyel, romos állapotban vásárolta meg 2006-ban, kanyarodik rá az üzlet létrehozásának történetére.

Gyakorlatilag a nulláról indult, két ütemben felújította, hozzáépített, jelenleg kétszáz négyzetméteren várja az új és a visszatérő vásárlókat, a kerékpáros barátokat, az érdeklődőket.

A Veterán saroknak nevezett magángyűjtemény emeleti helyiségben, kissé zsúfoltan van elhelyezve. Habár ezt a bejáratnál se jelzi semmi, mégis szabadon, ingyenesen látogatható bárki számára, tudtuk meg.

– Sokszor megkapom: hogyan lehet egy ilyen bolt az Isten háta mögött. Kívülről nem látszik a nagy választék. Budapesti, győri üzletekkel hasonlítják össze, sok visszajáró vevőm van. Eleinte bizonytalan voltam, hogyan élhetnék meg csak ebből. Aztán szépen fokozatosan kapcsolt nagyobb sebességbe a biznisz. Bár már nagyon sokan kerékpároznak, még mindig úgy látom, csak a népszerűségi hullám elején vagyunk Magyarországon. Az emberek bezártsága most például egy újabb lökést adott annak, hogy egyre többen mozduljanak ki a szabadba, pattanjanak kerékpárra. Ha egy részük életmódot vált, akkor már volt pozitív hozadéka a koronavírus-járványhelyzetnek – vélekedik a rutinos bringás.

Mint mondja, azért van létjogosultsága egy kerékpár-szerviznek, mert ma már az emberek zöme az egyszerű karbantartási munkálatokat, például gumidefekt-javítást sem végzi el otthon. Régen azonban majdnem mindenki bütykölte a saját bringáját: egy gyorskötözővel, hegesztővel vagy kalapáccsal általában megjavították a hibákat. Talán éppen ezért van, hogy a veterán kerékpárokból külföldit sokkal könnyebb eredeti állapotában, eredeti alkatrészekkel beszerezni, mint egy magyart.

– Akkoriban szinte minden családban volt Csepel túrakerékpár, tehát több tízezer darabnak kéne lenni belőle. Mégis nagyon nehéz olyat találni, ami eredeti. Ha szétment a nyereg, húztak rá egy svájci sapkát. Ha a hajtókarban az ék tönkrement, akkor Pista bácsi a szomszédból hozzáhegesztette. Míg külföldön régóta igen, itthon nem (volt) trend, hogy szaküzletben vegyünk másik alkatrészt. Manapság meg egyáltalán nem szerelnek, a 30 alatti generáció nem tanul meg hozzányúlni gépekhez. Megszokta azt, hogy szolgáltatást vesz igénybe, és kifizet akár egy kerékpumpálást is – árulja el Vock Balázs.

Manapság egy jó bicikliért akár egy kisebb autó árát is elkérhetik. Ennek oka, magyarázza, hogy a minőségi kerékpárok már olyan anyagokból – karbon, titán, alumínium-ötvözetek – készülnek, amelyek megdrágítják a gyártást. Másrészt a kerékpározás technikai sportág.

– Egy átlagos kerékpár nem kerül többe, mint a 20. század közepén. Egy túrabicikliért akkoriban is két-három hónapot kellett dolgoznia az átlagembernek. Átlagos magyar fizetésből ma is meg lehet vásárolni egy középkategóriás kerékpárt. Tehát arányaiban nem lettek annyival drágábbak. Igaz, hogy az új e-biciklik, a komoly kevláros kerékpárok tényleg vetekednek egy új autó árával. Minél magasabb szinten szeretnénk űzni a sportot, annál többet költhetünk rá – vallja, miközben megemelünk egy drágább kétkerekűt, aminek a kinézete ellenére pehelysúlya van csupán.

A gyűjteményre visszakanyarodva elmondja, a közel kétszáz darabból ötvenet állít ki. Folyton felújít, gyarapítja a kollekciót, sokszor sajnál eladni egy-egy példányt. Szinte naponta érkeznek érdeklődők, és mivel mindegyik kerékpárnak megvan a maga története, olykor órákig megy az eszmecsere.

– Valaki az édesapja, nagyapja biciklitípusát fedezi itt fel, vagy olyat, amivel ő maga tanult meg tekerni. Valaki a gyerekkori álmát látja meg, amire mindhiába vágyott. Tehát a betérőt egy kis nosztalgiázásra késztetheti – mondja, és megmutat egy orosz Sputnik versenykerékpárt, becenevén Fecskét, ami 1978-ban az első új biciklije volt, de felülni csak egy pad segítségével tudott rá.

– Nagymenő volt vele az ember akkoriban, pedig egy förtelmes rossz kerékpár. Hazánkban mégis ez volt a csúcs. Meg esetleg a Favorit, amit főleg Csehországból csempésztek be. Míg a hazai Csepel gyakorlatilag egyféle vázzal dobott piacra különféle fantázianévvel ellátott típusokat, addig Nyugat-Európában a kecses, könnyű KTM Strada dívott – emlékszik vissza.

– Húszéves koromban hozzájutottam egy angol agyváltós, háromsebességes, eredeti állapotú Raleigh bringához. Később szerettem volna lecserélni olyanra, amivel versenyezhetnék. Így elvittem hát egy jó nevű veszprémi kerékpárboltba. Amint betoltam az idősebb szerelőkhöz, megállt az élet. Mondtam, mit szeretnék. Elém tették a katalógust, egy új Mali típust választottam. Örültem, s meg voltam győződve, hogy az évszázad üzletét kötöttem meg. Aztán legfeljebb két évig használtam az új cangát, végül a szemétdombon kötött ki, törött vázzal. Ugyanakkor az angol csodával sok éven át járt a veszprémi tulaj, majd az üzlet falát díszítette vele. Az idő tulajdonképpen bebizonyította, amire később én is rájöttem, hogy igazából buktam a cserén. Lehet, hogy ez volt az a pont, amiért ilyen sok veterán biciklim van – osztja meg a tanulópénz történetét.

Vock Balázs szerény ember lévén csak a végén említi meg versenysikereit. A '90-es évek közepétől magyar Mountain Bike-bajnokságokon vett részt. Néhány bajnoki címet szerzett összetettben, de igazán a páros 24 órás terepverseny-eredményeire büszke.

– Várallyai László barátommal 2009-ben Európa-bajnokok lettünk Regauban. Magyarországon öt alkalommal nyertünk hasonló versenyen. Létezik olyan világbajnokság, amelyen 1945 előtti eredeti kerékpárral kell száz mérföldet teljesíteni. Ezt egy legendás Velvárt-kerékpár nyergében sikerült megnyernem 2014-ben Tiszakécskén. Az idei versenyszezont nagyon vártam, ugyanis most léptem át az ötven év felettiek korosztályába. Hiába, csak most éledezik a biciklis élet, addig is marad az edzés – jegyzi meg.

Zárásként örömmel meséli, hogy háromból két fia örökölte e kerékpáros vénát, úgyhogy van utánpótlás. A legnagyobb Saalbachban kétszer volt amatőr világbajnok, besegít a boltban, a legkisebbet pedig beválogatták az egyik legjobb kerékpáros klubhoz.