Híd a magyar tenger felett? A balatoni turizmus rövid története

Az idegenforgalom fejlesztésének az eszméje az 1910-es években kapott nagyobb lendületet. Ekkor a Balatoni Szövetség felállított egy ötös bizottságot, hogy dolgozzon ki tervet a balatoni idegenforgalom fejlesztésére. A bizottság a jelentésében kiemelte, hogy pénzes külföldi vendégek szinte egyáltalán nem jönnek a Balatonhoz, mert azok az ismert európai nyaralóhelyeket látogatják: az olasz és francia tengerpartot, a német fürdőket, a svájci havasokat, Magyarországon esetleg a Tátrát. Ezért a balatoni propaganda megindításában látták a kiutat, amelynek három módját vázolták fel: először is „művészileg megoldott, esztétikai impressziót keltő plakátokat” kell kifüggeszteni külföldön, magyarán egy reklámkampány indítását tervezték. Másrészt „illusztrált balatoni tájékoztatót”, vagyis brosúrát, útikalauzt akartak kiadni, s végül el kívánták készíttetni a Balatoni Szövetség hivatalos lapjának, a Balaton című lapnak az idegen nyelvű kiadványát.

A Balaton idegenforgalmi fejlődése az 1890-es években indult meg igazán. Ekkor kezdtek épülni nagyobb számban azok a villák, sőt villatelepek, amelyek a magyar úri közönség igényeit voltak hivatva kiszolgálni. 1893–94-ben épült fel Siófok, 1895–96-ban pedig Balatonföldvár és Fonyód strandja és nyaralótelepei, sőt Siófokon szállodák is emelkedtek, s természetesen közben folyamatosan fejlődött és bővült Keszthely és Balatonfüred szolgáltatásainak is a színvonala. A századfordulóra a nyaralóhelyként számon tartott parti települések száma már elérte a húszat. A népszerűbb a déli oldal volt, mert parti homokos strandjaival és sekély vizével fürdőzésre kitűnően alkalmasnak bizonyult, szemben az északi rész nádassal és zsombékkal borított, gyorsan mélyülő, vadregényes partjaival. Látogatottságával kiemelkedett Siófok, amely népszerűségét annak köszönhette, hogy vasútvonallal rendelkezett, így a fővárosból könnyen elérhetővé vált. A déli vasúti vonal, amely a Dráva-Száva-Adria Vasúttársaság tulajdonában volt, 1861-ben épült ki, a siófoki vasútállomás pedig 1863-ban nyílt meg.

A fejlődés olyan lendületes volt, hogy a Balatoni Szövetség 1912-ben grandiózus tervvel állt elő: felvetette egy híd megépítésének az ötletét, vagyis a Tihany–Szántód közötti balatoni szakasz fölötti összekötő út, átjáró megépítését! Ez az ötlet azonban pénzhiány miatt gyorsan le is került a napirendről. A korabeli kormányzat ezzel szemben életszerűbb javaslatot tett: korszerű vaskomp üzembe állítását és a kikötők fejlesztését tervezte, hogy azok fogadni tudják a nagyobb testű kompot, illetve más hajókat is. Addig ugyanis fa vitorláshajók szállították az utasokat a két part között. A tervezés megkezdődött, de a kivitelezést az első világháború kitörése megakasztotta.

Az 1920-as évek balatoni politikáját már a trianoni Magyarország viszonyai határozták meg. Ekkor új fejlesztési tervek és koncepció lépett elő. Először is lekerült a pénzes turisták idecsalogatásának gondolata, melynek nyilván politikai okai voltak: a szomszédos országok a kisantant tagjai voltak, így ellenséges viszonyban álltak Magyarországgal, pén­zesebb állampolgáraik úgysem jöttek volna, nem is beszélve a nyugati országok polgárairól. Az idegenforgalmi elképzelések ezért helyettük a magyar középosztályt, főként a tisztviselői osztályt szerették volna a balatoni turizmus célpontjává tenni.

A különböző fejlesztési elképzelések közül az 1920-as években a Balatonnal kapcsolatban a következő konkrét tervek fogalmazódtak meg: először is a Balaton körül autózható műút kiépítése, s ugyanígy a vasútvonal teljes kiépítése a tó körül. A Tihany–Szántód kompközlekedés modernizálása, valamint a kikötők fejlesztése és újak megnyitása. Ugyanakkor egyre több nagy sikerű rendezvényt is lebonyolítottak, így a balatoni borhetet, amelynek a megnyitója mindig Balatonfüreden volt augusztus végén vagy szeptember elején, de az egész tó borvidékét képviselte. Erre a rendezvényre a MÁV különvonatokat indított Budapestről, de még Bécsből is érkeztek vendégek.

A balatoni idegenforgalom fejlesztésének történetében mérföldkőnek számít a Magyar Királyi Balatoni Intézőbizottság felállítása 1928-ban. Az intézőbizottság feladata volt javaslatokat tenni a kormány különböző minisztériumainak a fejlesztés érdekében, valamint propagandát folytatni az idegenforgalom fellendítése érdekében. Az intézőbizottság nagyon komoly gyakorlati tevékenységet végzett. Rendszeresen, évente több alkalommal tartottak értekezleteket, ahol nemcsak a bizottság tagjai, hanem az érintett minisztériumok képviselői, valamint különböző szakhatóságok kiküldöttei vettek részt. Ezenkívül rendszeresen tartottak terepbejárást, vagyis esetünkben „tóbejárást”. Így például 1930. június 6-án a Csobánc nevű gőzösön járták be a Balatont a bizottság tagjai, felmérték a strandok és a kikötők állapotát, meghatározták a javítanivalókat és a fejlesztési feladatokat.

Mindennek eredményeként az 1930-as évekre a Balaton igazi magyar üdülőparadicsommá vált. A látogatottság soha nem látott méreteket öltött, már tízezrek töltötték itt nyári pihenőjük legalább egy részét, s tömegek számára vált elérhetővé a „magyar tenger”.